Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Jákfalvi Magdolna: A patikus létrája Szép Ernő színházkulturális emlékezete

hogy a groteszk és a líra, az irónia és a szánalom kettőssége az előadás egészén végigvonult.”28 S egyértelmű, hogy a színháztör­téneti kánon ezt az 1972-es rendezést tartja a legerősebb Patiká­nak, hiszen retrospektív tudással nézve „A Patika modernsége mit sem csorbult, legföljebb természetesebb, magától értetődőbb lett.”29 Annak megértése, miként lett természetes egy mindentől, leginkább a természetesség ideájától irtózó szöveg, a színpadi ter­mészetesség fogalmát kell megnéznünk. „Aki nem látja, hogy a közeg, amelyben él és amelynek alap­vető törvényszerűségeit ő maga is elfogadja, nem alkalmas a be­lülről való, »békés« átalakulásra, csak tragikomikus figura lehet"30 - szól a színikritikus elemző verdiktje, mert a tragikomédia létező műfajiság, ismert fogalom. Az 1972-es Patika három felvonása há­rom térformát használ. Szinte Gábor díszlete a kaposvári színpad nagy, tágas terét az első felvonásban horizontálisan, a második­ban felfelé, vertikálisan hagyja kinyílni, hogy a harmadikban át­lós falsíkokkal szabdalja és zavarja szét a rendet. Az első felvonás kaszinója tágas, alig berendezett tér, uralja az asztal, mely körül negyven percen át hangos kártyajáték folyik, mint láttuk. Egyrészt komoly dramaturgiai hiba a jólmegcsinált- ság felől nézve ekkora zajjal és mozgással kezdeni, Szép Ernő szin­te egy fináléval nyitja drámáját, hogy egy csendes crescendóval zárja az egészet két óra múlva. Ezt a dramatikus hibát felerősíti Ascher, mikor Szinte Gábor terében előre tolja a kártyásokat, hogy ez az érthetetlen és vad, indulatos és abszurd közeg dominánsan töltse be és uralja kövéren az egész élhető világot. Ascher rendezésében felerősíti Szép Ernő gondosan instruált (és ügyesen dialogizált) fényelését. Az első felvonásban az egyet­28 Szántó Judit, Egy előadás bírálata - egy ügy védelme, Színház 1980/1., 9. 29 Szántó, Uo. 30 „A kaposvári előadás módot adott rá, hogy Pogány Judit összetett, izgalmas kabi­netalakítást nyújtson." Szántó, Uo. 152 / Jákfalvi Magdolna

Next

/
Oldalképek
Tartalom