Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Jákfalvi Magdolna: A patikus létrája Szép Ernő színházkulturális emlékezete
eseményként „improvizálható" színrevitele a kilencvenes évek hipernaturalista színházi esztétikájában (és annak formanyelvével) lelte fel értő közegét. Novák Eszter 1995-ös rendezése hangsúlyozza majd ezt a performatív karaktert. A líraiságon kívül számos dramatikus nehézséget hordoz a Patika, de a kortárs emlékezet feltűnően és kivétel nélkül egyszerre beszél a drámáról és a szerzőről, arról a szerzőről, aki a hetvenes években a nemzeti hallgatás traumáját idézte fel a háborút túlélő generációkban. A nemzet lelkiismeretét, amennyiben van ilyen. Ne felejtsük, hogy a világvégi kaposvári színház egy még igen fiatal, nevet még nem szerzett végzős egyetemi hallgatóval felhoz Pestre egy előadást. Egy diplomarendezést. Egyszer játsszák vendégjátékban. S bármennyire kiváló is az előadás, a kirobbanó kritikai reagálások a mélyen elfojtott hallgatás feltörő erejét mutatják akcióként. Az ÉS-ben Galsai Pongrác rögtön így kezdi (ne feledjük: Ascher Tamás rendezésének kritikáját), hogy Szép Ernő az ötvenes években „nemcsak termetével, sérelmeivel sem emelkedett ki kortársai közül."20 Ez az állítás sem 1972-ben, sem 1952- ben nem igaz, s ezért nem tekinthetünk el a kortárs emlékezés sablonos, Galsai méretei felől egyébként vicces struktúrájától, ha nem örökítette volna tovább a szerző kisszerűségének, a kisszerző státuszának minden dehonesztáló hagyományát - miként erre a tanulmány elején kitértünk. Galsai az 1972-es Patika elemzést azzal az emlékkel kezdi, amikor 1952-ben a Nők Lapja szerkesztőségi fiókjának hulladékos aljában megtalálta a költő versét és némi aprópénzt kérő sorait. S innen, az intencionalitás és szánalom párhuzamos hullámain közelít Ascher Tamás előadása felé, melyben nem is láthat mást: Kálmán és a drámaszerző azonosságát. Galsai Pongrác a Nők lapja fiókjából veszi elő az oda száműzött Szép Ernőt, s a kollektív emlékezet biztonságosan felejtő 20 Galsai Pongrác, Egy színházi meglepetés, Élet és Irodalom 1972. december 16., 12. A patikus létrája / 149
