Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Jákfalvi Magdolna: A patikus létrája Szép Ernő színházkulturális emlékezete

Látható, hogy a jólmegcsinált mester-színművek között a Patika kiegyensúlyozatlan, ritmizálatlan, egész dramatikus íve elhibá­zott. A naturalista színművek felől olvasva pedig a társadalmi felelősség területéről elmerészkedik az ember szívszaggató ma­gányának megfogalmazásához, s inkább egy kapunyitási pánik természetrajzát vagy kórrajzát olvashatjuk, mint egy társadalom­rajzot - bármennyire is kisvárosi életképnek indul a Patika. Szép Ernő nyelve a századforduló budapesti városi köznyelve, dramatikus pozíciója a szenvedő magány struktúrájába illeszke­dik. E két, egymással csikorgóan kapcsolódó dramatikus mozza­nat hibaként értelmezhető egy színházi üzemben.37 A hiba, a kü- lömbség (Derrida) különleges teátrális erejére a hatvanas években Vámos László, majd a fiatal főiskolás Marton László, Pártos Géza, Kerényi Imre figyelt fel, s két terepen, a hetedik és a nyolcadik ke­rület körúti vonalán két színházban, a Madách Kamarában és az Ódry Színpadon jelent meg Szép Ernő. Idézzük fel az új (repríz)-bemutatók rendjét: 1960-ban a Ma- dáchban Vámos László színre viszi a Vőlegényt, majd az Ódryn ta­nítványa, Marton László 1967-ben a Május című novellából csinál előadást, abban az évben az Irodalmi Színpadra Pártos Géza ismét felújítja a Kávéházat és elindul egy érdeklődő, elemző újra felfe­dezése Szép Ernő színházának. 1968-ban a Madáchban a Lila Ákác Kerényi Imre rendezésében, ő egy évre rá az Azrát is megcsinálja az Ódryn, itt és akkor, 1969-ben Szirtes Tamás Vőlegénnyel kezd, amit négy évre rá kivisz a Madáchba. Érezhető, látható és nézhető tehát két színházban, ráadásul egy egyetemi működtetésű, vagy­is szellős repertoárral működő színházban Szép Ernő újrajátszásá­nak ereje. S legfőképp az a hatásmechanizmus követhető, miként disszeminálódik Szép Ernő az egyetemi képzésből az ország szín­házaiba. 17 17 Marvin Carlson, The Theory of History = The Performance of Power, szerk. Sue-Ellen Case - Janelle Reinelt, University of Iowa Press, Iowa, 1991,272. A patikus létrája / 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom