Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Hetényi Zsuzsa: Abszurd, anekdota, atomháború, avantgárd Örkény egyperceseinek szemléletéről és a műfajról
Az értelmezés akkor elég mély, ha az elemek egymáshoz nem illését elfogadjuk. Ezt illusztrálandó helyeztem el egymás után cikkem címében a pusztán alliterációval és Örkény művei révén kapcsolódó szavakat. A világról szerzett tapasztalatok számbavétele olyan sorvezető fogódzó, mint a kötél, amely mellett régen az óvodások sétáltak. Az abszurd művésze független felnőtt, mert elengedi azt a kötelet is, amely a kultúra folyamatosságának óvónénijéhez visszavezetheti. Harmsz Esetei, amint az Egypercesek is, azzal szembesít, hogy minden helyzet és esemény egyedi, nincsenek minták és megoldási kulcsok. Az abszurd frappáns válasz az ismeretelméleti problémákra, annak elismerése és beláttatása, hogy nincsenek válaszok. Táguló univerzum Örkény még akkor is személytelen, ha egészen konkrét önéletrajzi elemeket fedezhetünk fel sorai mögött. A békés családi vacsorán a fehér asztalterítő dermesztő hómezővé válik, ahol az életért kell küzdeni, és a sótartó a „táguló univerzumban" három nap alatt sem érhető el (A sótartó felé). Vajon mi idézheti fel a hómezőket békeidőben? Hacsak nem a bájos, szőke német vendégkislány jelenléte, és vele a Don-kanyar állandóan jelen idejű emléke. Disszonánsán hasonlít az asztal dimenzióváltása Alice első kalandjához Csodaországban, ahol Alice először összemegy, majd aránytalanul megnyúlik. A groteszk benne rejlik akár egyetlen széthúzó elemekből álló mulatságos szóban, mint a „gilisztacukor”. Az orosz avantgárd művészeti csoportosulása, az OBERIU az abszurd szovjet valósággal szemben felállított abszurdot tekintette reális művészetnek. Harmsz szerint a finitum (végesség) és a megmutathatatlan infinitum (a végtelenség) között áll a cisfinitum, a megmutatható végtelenség, az „e világi” (cis)finitum. A nulla, amely nem egyenlő Abszurd, anekdota, atomháború, avantgárd /95
