Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Berkes Tamás: Örkény közép-európai rokonai
is utasítja azt, egy olyan magyar drámát kell elképzelnünk, amely a Bánk bán és Az ember tragédiája allúzióira építve kiforgatja és használhatatlannak ítéli a romantikus örökség legszentebb eszméit, miközben az avantgárd modernséget sem kíméli. Ebben a vonatkozásban talán nem túlzás azt állítani, hogy van némi rokonság a Tangó és a Pisti a vérzivatarban között. Örkény végső kérdése ugyancsak a magyarság kollektív személyiségére vonatkozik: vajon a „pistiség” lenne az, vagy a Pistiből Istvánná válás heroizmusa? Örkény darabja felidézi a „mégis-morál” irodalmi paradigmasorát, de számos kritikusa szerint Az ember tragédiája referenciális hátterét is. A magyar szerző válasza sem különbözik nagyon Mrozekétól: „...de miképpen keltsük új életre azt, ami nincs.”13 Ez a mondat, amely a Pisti a vérzivatarban 1969-es változatából való, kifejez valami feloldhatatlan ellentmondást, amely szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy a hetvenes években a közép-európai groteszk irányzat fokozatosan felbomlott, kiüresedett, vagy inkább szétoldódott az újabb irodalmi áramlatokban. Amíg a hatvanas években a groteszk szemléletet felkínáló irodalmi művek az újdonság erejével, a felismerés örömével pellengérezték ki a társadalmi tények és az uralkodó látszatvilág szembekerülését - példátlan méretű ellentmondását a következő évtized tartósította a leleplezni vélt állapotot. Ennek tudható be, hogy a hetvenes években leértékelődött egy sor korábban bevett kánon és esztétikai formula, s ez az átalakulás kikezdte a tragikum és komikum egységére épülő felfogás érvényességét is. Az átrendeződés nem egyik napról a másikra következett be, az évtized végéig még számos groteszk mű keletkezik a térség irodalmaiban. Egyes szerzők kitartanak megtalált szemléletük mellett, mások viszont élesen irányt változtatnak, ám egyik esetben sincs biztosíték rá, hogy a művek esztétikai értéke változatlan marad. Az a fő tendencia, hogy a hetvenes években a groteszk művészi ereje kimerült: amit elmondott, csak ismételni lehetett. 13 Örkény István, Drámák 2, szerk. Radnóti Zsuzsa, Szépirodalmi, Budapest, 1982,693. Örkény közép-európai rokonai / 79