Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
P. Müller Péter: Forradalomváltozatok az Örkényi életműben
Érdekes, hogy a drámának ez a rákosista és 56-os forradalmi mozzanatokkal történő kibővítése elkerülte a kritika figyelmét, s a végső változathoz képest a korábbi verziót részesítették előnyben azzal, hogy „a következő évtizedek színpadi próbatételei [...] az eredeti művet igazolták: ma már abban is »minden világos«, ezért a legtöbb helyen azt adják".24 A Pisti II. része a vákuum-Pisti jelenetekkel indul (születése, beiskolázása, orvosi vizsgálata), és ennek a jelenetsornak a része a gyár- igazgató-epizód. A színre besiető Tevékeny Pisti az önéletrajzát diktálja a Szőke lánynak, és pályafutása változatosságát azzal indokolja, hogy „ízig-vérig forradalmár vagyok”.25 Elsorolja, hányféle vezető beosztást töltött be, s összegzésül kijelenti, hogy „annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít”.26 Ez tehát a forradalmár lét egyik ismérve. Új pozícióját, a létragyár igazgatójának tisztét két hónapja kapta meg, de fogalma sincs arról, hogy mi az a létra. Amikor behoznak egyet, csalódott az eszközzel („ez a vacak” - mondja), majd azonnal forradalmi újításokat vizionál: legyenek a létrák ötször akkorák, a jövőben pedig felhőkarcoló nagyságúak, és legyen a kettő helyett egy lábuk. Mikor ez utóbbi ötletre a Szőke lány felveti, hogy akkor a létra eldől, és leesnek róla, a gyárigazgató ezt feleli: „Leesik, leesik... Miért kell a legrosszabbra gondolni? Forradalom van, kedvesem. Dübörög alattunk a föld. Ki nézi most, ha egy ember leesik?’’27 Ezt követően hangzik el a mottóban idézett párbeszéd, s hogy a forradalmár szerint „a forradalom legfőbb akadálya az ember”.28 A jelenet során a Szőke lány az instrukciók szerint alapvetően csodálattal és rajongással („lázasan”) viszonyul az épp most a létra24 Örkény,/, m., 151. 25 Örkény, Pisti a vér zivatarban, 235. 26 Örkény, I. m., 236. 27 Uo. 28 Uo., 237. 56 / P. Müller Péter