Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Jákfalvi Magdolna: Pisti mint work-in-progress

Antal-féle Nemzetiben társulati párja, a koalíciós években az ötös­fogatban kultúrideológus társa, fiának keresztanyja. Gobbi Hilda tragikai tudásának megjelenése a komika házában performatív aktus, a vígszínházi játéknyelv alakításbeli ellentéte. Gobbi játék­technikája éppen annyira elüt a többiekétől, mint Rizi időérzéke­lése a többi halandóétól. Várkonyi ezzel a szereposztással az összes Pisti kísérőjét, a realista orákulumot helyezi a játék origójába, ő az Egy Pisti többese mellett. Gobbi színészi élettörténete is a politikus szerepvállaló, az aktív és tudatos kommunista emberé, aki ugyanazzal az erővel lép a második felvonás első jelenetében 1979-ben a Pesti Színház színpadára, mint 1945 tavaszán a Szabadság Matinében. Várkonyi Gobbinak adja azt a nyitólendületet, amivel harmincnégy évvel korábban ő maga állt ki: „Felszabadult az ország!” A jelenlét és az életpálya azonossága hozza létre az előadás realista értelmezési tartományát, s hogy ez éppen az öreg jósnő alakjában érhető tetten, az az Örkényi gondolat erejét mutatja Várkonyi színpadán. Rizi itt ezért sem egy madáchi Lucifer-parafrázis, mert Gobbi Hilda öreg­asszonya a tapasztalatból eredő tudást vagy nem-tudást jeleníti meg, s semmiképpen nem a romantikus kiválasztottságból fakadó bizonyosságát. Gobbi a Major-féle realizmus bajnoka, egyszerre működteti a brechti politikai színház gesztikus erejét és a Sztanyiszlavszkij- iskola „mintha”-helyzetértelmezését. Gobbi a Duna-parti jele­netben utolsó a kivégzettek sorában, fekete koktélruháján fehér köténnyel, fehér hajráffal térdel szemben a nézőkkel. Mindenki a Miatyánkat mormolva búcsúzik az élettől, s félsoronként lövik őket szabályos ritmusban fejbe a nyilasok. A reflektor ebben a ritmusban kúszik az éppen kivégzettre, aki hangosabban formálja saját sorát, „szenteltessék meg a Te neved”, vagy később „ne vigy minket a kísértésbe". Gobbihoz érve halljuk meg, hogy 166 / Jákfalvi Magdolna

Next

/
Oldalképek
Tartalom