Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Jákfalvi Magdolna: Pisti mint work-in-progress

követésére is. A Pisti a magyar színháztörténetben egyszerre foglalja el a megdolgozandó klasszikus és a kísérletező avantgárd előadás helyét. A harmincöt év alatt elkészült tizenegy bemutató ugyan nem zajos, de folyamatos hatástörténetet ír, s Várkonyi után olyan erős-karakteres rendezők, mint Babarczy László, Mácsai Pál, majd Marton László színpadi munkái jelzik, a dramatikus mű kihívásai nem kizárólag színházesztétikai horizontokat érintenek. A Pisti Örkény István leghosszabban írt, Várkonyi Zoltán legtovább rendezett drámája, a végig, néha nyilvánosan is dokumentált munkafolyamat tíz éve alatt a keletkezés-, miként a vele egyidejűvé lett hatástörténet is rejtélyes és kiismerhetetlen korpusszá terebélyesedett. Ez a mesterségesen elnyújtott alkotási periódus különleges dramaturgiai struktúrát teremt. Míg Örkény az államszocializmus történetét foglalja stációszerűen képekbe, addig a pártállam kulturális mechanizmusa egy jelen idejű dokumentumdráma rendjét kínálja az előadás hátteréül. Örkény István drámája az életműkiadásban3 tartalmazza az összes megírt változatot, az átszerkesztett jeleneteket, a színházigazgatókhoz írt leveleket. Olyan dokumentumgyűjtemény az 1982-es kiadás, amely a dramatikus szöveg köré szinte irodalomtörténetként szerkeszti az értelmezői kereteket. Várkonyi előadása pedig a saját tízéves próbafolyamata végén színháztörténeti összefoglalást kínál egy Latinovitscsal induló, Garas Dezsővel elkészülő koncepcióról.

Örkény drámája és Várkonyi rendezési elképzelése ez alatt a tíz év alatt, 1969 és 1979 között, folyamatosan változott. A magyar színháztörténetben olyan helyzet állt elő, amikor nem újraírnak és újrarendeznek egy, a nemzeti kánonban érdekes-problematikus alkotást, akár mint nagy tragédiáink egyikét, hanem csak megtörténik az újraírás és az újrarendezésre való felkészülés, de a mű nem

3 Örkény István, Pisti a vérzivatarban = Uő., Drámák II., Szépirodalmi, Budapest, 1982, 559-726.

158 / Jákfalvi Magdolna