Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Szabó-Székely Ármin: Dokumentumháború Örkény emlékezete és a holtak hallgatása

szovjet hadifogság témáit. Ezen művek kirajzolják azt az emléke­zetstratégiát, amellyel Örkény, az 1942 és 1946 közötti történelmi léptékű események feldolgozását személyes narratívákra építve, kísérletet tett az államszocializmus által felügyelt történelmi emlé­kezet formálására. Ő maga közvetlenül hazatérése után a követ­kező összefüggést látja az Amíg idejutottunk címmel megjelent Emlékezők, a Lágerek népe, valamint első színpadi műve, a Voronyezs között: Az Amíg idejutottunk tíz ember vallomását tartalmazta. Mást nem tettem, mint hagytam őket beszélni, az írói munka pusztán az volt, hogy éppen ezt a tízet válasz­tottam ki. Egyébként nagyon keveset változtattam azon, amit mondtak. Később ebből az anyagból próbáltam meg általánosítani, még mindig a közvetlen tapasztalat talaján állva. így született meg a hadifogolytábor szociográfiája, amelynek a Lágerek népe címet adtam. Csak amikor már mindent elrendeztem, azaz élményeimről pontos térképet készítettem, akkor nyúltam íróként az anyaghoz. Ekkor született első drámám, a Voronyezs (...). Egy csomó egyide­jűleg készült novella is e témakörből merít.9 A fentiekben felrajzolt alkotói és feldolgozási folyamat azt mutatja, hogy az írói munka a kollektív és valós narratíva felől haladt a személyesebb és már fikciót is megengedő megfogalmazás felé. Az Emlékezők kapcsán Örkény saját magát nem is írónak, inkább szerkesztőnek tekinti, aki pusztán a lejegyzés, a szelekció és a közlés munkáját végzi, és feltételezett szándéka az, hogy olvasói ne neki, hanem a megszólaltatottaknak tulajdonítsák a leírtakat. 9 Mintha zsilipet nyitnának meg 138 / Szabó-Székely Ármin

Next

/
Oldalképek
Tartalom