Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Forgách András: Örkény: Visszhang vagy forrás? Egy eredetiség vizsgálata
hiszünk a keletkezésére utaló évszámnak (és mért ne hinnénk), még azoknak az eseményeknek a forgatagában keletkezett (csak hívószavakat mondok: Don-kanyar, munkaszolgálat, orosz hadifogság, krasznojarszki fogolytábor), amelyeket ábrázol. Gondoljunk bele, milyen intellektuális erő, milyen distancia, milyen koncentráció, milyen hűvös távolságtartás kellett ahhoz, hogy a fogolytáborban a nyitott szemű író egy ilyen számára nagyon fontos témát nem is naplószerűen, nem is visszaemlékezésben (persze ilyen művei is születtek erről az időszakról), hanem a dráma bonyolultan stilizált, típusokat desztilláló módszerével ábrázoljon. Elsőre két öngyilkos, Primo Levi és Borowski jutott eszembe, különösen az utóbbi, aki rögtön a háború után, szinte a koncentrációs táborokkal egyidőben meg tudta írni döbbenetes novelláit, és 1951-ben, 29 évesen öngyilkos lett. A munkaszolgálatos - és kritikus pillanatokban bámulatosan találékony, önmagát és társait is a túléléshez segítő - Örkény háborús élményeit nem szeretném most hozzámérni a koncentrációs táborok élményvilágához: az, hogy ez utóbbi művészi alkotások tárgya lehet-e egyáltalán, az a XX. századi esztétika és filozófia egyik legfontosabb kérdésévé is transzponálódott (Nádas Párhuzamos történetek című művében heroikus erőfeszítést tesz rá, hogy beemelje műve szférájába ezt az általa nem megélt eseményt). Azonban nyilvánvaló - most eltekintve attól, hogy a műhöz írt előszavát 1969-ben Örkény azzal a maga száraz stílusában mégis finoman archaizáló mondattal kezdi, hogy „Voronyezs minénkünk második Mohácsunk” -, hogy azok a kataklizmatikus élmények, azok a találkozások, azok a döntések, amelyeket hoznia kellett, mindezek együtt nyilvánvalóan vízválasztók voltak az életében, s ha a gyermekkori élményeitől eltekintünk, a leglényegesebb, legfontosabb tudását az életről éppen ezekben a háborús években szerezte, s lett az, aki lett, és maga is mindent ehhez mért utóbb. Örkény: Visszhang vagy forrás? / 111
