Palkó Gábor: „helyretolni azt”. Tanulmányok Örkény Istvánról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Hetényi Zsuzsa: Abszurd, anekdota, atomháború, avantgárd Örkény egyperceseinek szemléletéről és a műfajról

Ezekben az években születik Bahtyin karneválelmélete, amelynek kidolgozását az 1928-as letartóztatását követő száműzetésben kezdte el, és 1945-re fejezte be. Ebben a középkori egyház, a „hivatalos" kultúra a szovjet totális állam diktatúrájának metaforája (nem pedig tudományos analógiája, ahogy a kripto-Bahtyinisták vélik), s vele szemben a karnevál szubverzív, felforgató nevetése, a mindenkori „vásári” szubkultúra az avantgárd metaforája is. Ez a nevetés az örök halál fenyegetésének elutasítása, inkább annak elfogadása, és ezért maga a megtartó élet. Felülemelkedés, szellemi és lelki közösség létrehozója. Mihail Bahtyin kitér a Rabelais alkotta fogalomra, aki agélastes-nak nevezte a nevetni nem tudó, humor- talan embereket. A posztmodern irodalomtudomány Nietzschéhez is visszanyúlva egyre gyakrabban veti fel a nevetés természetének kérdését, a művészetet mint Isten nevetésének visszfényét definiálva (Milan Kundera: a regény művészete). Foucault a történelmet láttatja „összehangolt karneválinak, ismétlődő maszkcseréknek (.Nietzsche, A genealógia és a történelem), Rorty pedig Freudot és Kantot szembesíti az irónia kapcsán. Elméleteik elemzésekbe oltása előtt tágas a perspektíva.

Az öngyilkos és a megmentő abszurd

Albert Camus a Sziszifosz mítosza elején az öngyilkosságról gondolkodva az istentől elhagyatott állapotra vezeti vissza az abszurd életérzést: „Ha a világmindenségből hirtelen kivész az illúzió és a fény, az ember idegennek érzi magát. Száműzetése visszafordíthatatlan: meg van fosztva emlékeitől egy elveszett hazáról, az ígéret földjének reményétől. Ez a szakadás az ember és élete, a színész és a díszlet között maga az abszurd érzete.” Camus-nél ebből következik, hogy az öngyilkosság az abszurd életérzés következménye. Számára, az egzisztencialista számára a másik két lehetséges magatartás a hősé és a hívőé.

104 / Hetényi Zsuzsa