Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Bertha Zoltán: Menyegző és Tengerparti lakodalom Nagy László és Szilágyi Domokos

futnak utánad [...] anyányi menyasszony, aj, parttalan parton, húzasd a nótát, húzzuk a mi / világteremtő dalunkat, sej, hogy időnk ne legyen felejteni / Atlantiszunkat, a vízből valót, aj, - elnyeltük földül, el mindenestül, / csak egy falás volt, aj, jól palástolt izgalmunkban pillánk most se rezdül, / kihalt a menny, aj, ki a pokol, jaj, kiittuk a tengert, végtelen a part, / kóválygunk hosszán, új menyasszonyt hozván, ki talán mégis, aj, tengert akart.

A virradat az ősmélységektől eltávolító sorsromlás metaforája, a semmihez közelítő „kóválygás" pedig az abszurd reményvesztést érzékelteti („se halni, se lenni”). Mindazonáltal egy „új menyasszony”, a feltétlen szükségességével halvány lehetőséget is sejtető újjáteremtődés, megújulás jelképe talán oldja is a lezárulás végérvényességét. A költői nézőpont mindenképpen a lét- és értéksorvadást, az önelidegenítő devalválódás és degenerálódás előrehaladottságát konstatálja;26 olyan pozíciót vesz föl, amelyből meglátható és megítélhető a történelmi lét tragédiája. S ez az a modern és a klasszikus magyar sorsköltészetbe szervesülő világkép, amely az intertextuális perspektívatágítás révén is

26 „Ml lesz a világgal, amely nem vers, nem szó, szabályai nem a végtelen könnyűség, a nyelvben, a versben fellelt szabadság szabályai?" Markó Béla, „Játsszuk, ami nincs, de lehetne"(Szilágyi Domokos: Tengerparti lakodalom. Hátrahagyott versek) = Uű., Az erdélyi macska, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2010,54.

Menyegző'és Tengerparti lakodalom / 79