Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Pataky Adrienn: Szilágyi Domokos (négy szonett)-je Vivaldi Négy évszakának tükrében
- sűrített képekkel, metaforával dolgozva az esztétista allegoriz- musok helyett. Ez az alliterációs vers mégis kilóg az avantgárd felé mutató kötetbeli többi Kassák-vers közül, éppen a fenti tulajdonsága miatt, hiszen ez alapján inkább expresszionistának vagy legfeljebb futuristának volna titulálható. Wagner szerint az eltorzulásokat a hagyományos alliterációs verselési móddal, az ógermán tőrím-technikával vagyunk képesek visszafejteni, erről Nagy Dániel hosszabban ír, épp egy B-alliterációs példát hozva a Das Alte Atliliedből („Blut gab mit dem Schwerte / sie dem Bett zu trinken.")38 Nagy kifejti Wagner kapcsán, hogy a vezértmotívum (Leitmotiv) technika a Stabreim ideájából ered, s hogy maga Wagner is összekapcsolta a beszédhangok és a zenei hangnemek ősrokonságát: [Vjalaminek a hangzása, mint puszta érzéki tapasztalat, szorosan összekapcsolódik egy személy, tárgy vagy cselekvés ideájával, melyet egyrészt annak távollétében is képes felidézni, másrészt az érzékek számára hozzáférhető formában fedi fel a szereplők, tárgyak vagy cselekményes szituációk közötti rejtett viszonyokat. Ezek a személyek, dolgok és cselekvések közötti kapcsolatok (hasonlóságok és ellentétek) végül egész hálózatba rendeződnek és a monumentális Jfr'ng-tetralógia teljes szemantikai univerzumát ezek támasztják alá, más szóval a műalkotás kifejezéssíkjának valamennyi elemét tartalmilag motiválttá teszik.39 A paronomázia Szilágyi versnégyesének is végig az egyik fő, adjekciós alakzata, a folytonos ismétlődés jelentésképző effektussal bíró sajátossága. A versnégyesben a szavak, szókapcsolatok legtöbbször apró változtatásokkal térnek vissza, ezáltal finomítva az eredeti konnotáción. Olyan is előfordul, amikor az ismétlődő egység szó szerint megegyező az első előfordulással, azonban új 38 A példában szereplő idézet az Atilla-énekből (Das Alte Atlilied) származik. Lásd Ewald Erb - Kurt Böttcher - Klaus Gysi, Geschichte der Deutschen Literatur - Von den Anfängen bis zur Gegenwart. Erster Band, Volk und Wissen Volkseigener, Berlin, 1963,59. 39 Nagy Dániel, Saussure kontra Wagner. Arbitralitás és motiváció a nyelvben és a poétikában (megjelenés előtt, 2016) 164 / Pataky Adrienn