Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Lapis József: Hagyomány, játék és érzékiség Szilágyi Domokos Pimpimpáré című kötetében

a rendszert bíráló szöveg természetesen nem volt a Napsugárban [a korszak egyik ifjúsági lapja - L. J.], egyes írásokban mégis érzé­kelhető a szubverzív jelleg. Nem a fennálló hatalmi rendszert, illetve ideológiát bírálták (erre egy gyermeklap a maga sajátos profiljával nem is igen nyújthat lehetőséget), csupán annak egy-egy részletét. Egy olyan kontextusban, ahol a lap tekintélyes hányadát a közepes minőségű »ideológiai tanmesék« és propa­ganda (vagy csupán propagandisztikus felhangú) versek teszik ki, az esztétikai minőség és az eltérő témaválasztás önmagában is olyan distanciát teremt, amelyben ezek a szövegek mintegy kiemelkedhetnek a többi közül.”16 (S ezen túl kapcsolódtak mind a már említett örömelvű játékos-érzéki gyereklíra-tendenciához, mind pedig olyan, kevéssé előtérben lévő költészeti hagyomá­nyokhoz, mint a nyugatos vagy az újholdas tradíció.) A Pionír című lapban (1960/52.) megjelent, szubverzívnek még aligha nevezhető, a Köztársaság ünnepén című Szilágyi-vers érdekessége, hogy a markáns és poentírozott üzenetjelleg elle­nére tulajdonképpen ez is egy szóból - a „köztársaságából - indul ki, ezt járja körül, igyekszik azt meghatározni, kínál fel hozzá (nem különösebben felforgató, hanem ideológiai panelek szerint kiépülő, a „munkás-paraszti" közeghez idomuló) jelentéseket. „Jelent kincses hegységeket / és búzamezőt végtelent, / jelenti büszke gyáraink, / iskolákat, bányát, kohót, / ahol a dolgozó az úr, / ki a jövőért harcba fog. // Jelenti, hogy dolgozz, tanulj, / építsd, szépítsd szabad hazád - / mert jogot ad és kötelez / az a szó: Népköztársaság.” Vallasek Júlia a felsorolás retorikáját emeli ki a szövegműködéssel kapcsolatban, amely eljárás „szemantikai szerepet is kaphat: egy-egy fogalom (Haza, Népköztársaság) defi­niálásának feladatát is betölti, s ezzel párhuzamosan az értel­16 Uo„ 199. 144 / Lapis József

Next

/
Oldalképek
Tartalom