Palkó Gábor: „Határincidens”. Tanulmányok Szilágyi Domokosról - PIM Studiolo (Budapest, 2016)
Pécsi Györgyi: Korszerűbb versnyelv és forma felé Szilágyi Domokos: Garabonciás (1967)
is hagyományból örökölt és (igaz, nagyon magas szinten) reprodukált figura. Nincs kapcsolódása a jelenhez, nincs a szegénylegénység gondolati újraértelmezése, hiányzik a 20. századi költő és a régi korok szabadlegénye között az újraértelmezés.20 Magasan A Garabonciás kötet legmerészebb kísérletében, a Magasan ciklusban viszont már valóban a legteljesebb szabadsággal kezeli a hagyományt Szilágyi Domokos. Itt nem örökölt figurát, helyzetet teremt újra, hanem váltakozó narrációval - egyes szám első személy, rejtett alany, megszólító forma - a jelent és a lehetséges jövőt értelmezi, s ehhez a jelenértelmezéshez, vágyott jövőképhez rendel - játékosan, ornamentálisan és direkt üzenettel - archaikus, folklorisztikus elemeket. A héttételes, hosszabb-rövidebb szabad versekből álló számozott ciklus olyan erőfeszítésről tanúskodik, amelyben a költő megnöveli a vers terjedelmét, hogy az a gomolygó gondolati, érzelmi, nyelvi sokféleség, amely világszemléletét meghatározza, egyetlen nagykompozícióban, összegző módon jelenjen meg. A Magasan ciklus a létezés egészét célozza meg, mitikus és valóságos alakok versbe emelésével vall a világ egészéről: a múltról, jelenről és jövőképről. A verset jelentős kísérletnek, az Emeletek... „előtanulmányának" tekinthetjük: az expresszionista, szürrealista és futurista képalkotás és sodró nyelvi dikció, az ötletek pazar sokasága zsúfoltan uralja a vers gondolatiságát, sőt az üzenet fölébe nő. 20 Hasonló betyár-bujdosó tematikát dolgoz fel Juhász Ferenc Betyárok sírja (1951- 53), Nagy László Testvérek fehérben (Versben bujdosó, 1973-as kötet) és Kányádi Sándor A bujdosni sem tudó szegénylegény éneke című, szintén ekkortájt írt verse. Juhász a betyárokhoz hasonlítja a költőt, Nagy László azonosságot vállal vele, Kányádi pedig sorspárhuzamot von. Korszerűbb versnyelv és forma felé / 131