Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Dobos István: A gondolkodó emékezet nyelve. Elhangzó beszéd - tünékeny írás

A történetiség mibenlétének az előzetes értése7 ott munkál az archivált szövegek roppant tudatos felhasználásában. Az újrahasznosítás műveleteinek színrevitele nem törli el a tárgyiasított örökség kötött értelmének a nyomait, de az újraalkotásra helyezi a hangsúlyt: megnyitja a továbbélő múlt horizontját, mely által jelenvalóvá teszi azt, az olvasót pedig megszólítottá. Az íráskultúra e ritka erényeivel Esterházy egyre távolabb kerül mind a nyelvjátékok tetszőleges házasításával bíbelődő pályatársaitól,8 mind pedig a modernséget klasszicizáló kritikától, melynek sommás ítélete szerint Esterházy kései művei értelmetlenek.9 Az kétségtelen, hogy Esterházy szövegei a dolgok észlelésének az új feltételeit teremtik meg, s ezáltal ingataggá teszik hallgatólagos tudásunkat. A „prózafordulat"-hoz társított heteromorf jellemzők egyre csökkenő hatásfokkal képesek biztonságot kölcsönözni a zavart befogadó tevékenységének. Az öröklött feltevésekkel („ontológiai derű") és reflektálatlan elképzelésekkel („regiszterkeverő" modalitás) bíbelődő kritika tanácstalanul áll szemben Esterházy nyelvművészeti teljesítményével.10 Az író kései kísérletei az életmű eddig részben feltáratlan

7 Az előzetes tudás nem előítélet, mely utóbbival egyébként Esterházy rendszeresen foglalkozik. Esszéinek az egyik alapkérdése, hogyan lehetne megszabadulni a nyelvet behálózó előítéletek szövevényétől. Esterházy az öröklött szövegeket jobbára nem a rendeltetésüknek megfelelően használja fel, kifordítva idézi, átírja, nyersanyaggá gyúrva újrahasznosítja őket, mintha ezzel is le akarná fejteni az előítéletek fátylát a nyelvről.

8 A pillanat szülte tréfás beszédformák megismételhetetlenek, legalábbis az irodalom mezején, ezért ha az efféle darabok sorozatot alkotva jelennek meg, utólagos elrendezésük sem óvja meg őket a gyors felejtéstől, mivel egy napi történéshez szorosan kötődő helyzet határozza meg a lényegüket.

9 Nádas Péter legutóbb Esterházy posztmodern írásmódját érthetetlennek minősítette, s élesen elhatárolta az elkötelezett modern művészettől, amelyet a sajátjának érez. Nádas klasszicizálja a modern irodalmat. Megkülönböztetése szerint a posztmodern szövegvilágban „minden citátum és technika", a modern ellenben a világ felfedezésére vállalkozik: „Nem látok fejlődési elvet, s ez is a posztmodern sajátja. A Fancsikó és P/nfónak ugyanaz az anyaga, mint az utolsó műveknek. Amelyeknek már a címét sem érti az ember, magát a szöveget még kevésbé." „azzal az agyunkkal, ami állandóan értelmet keres, az én modernista agyammal egy árva mukkot nem értek. Élvezem, szeretem, holott egy árva mukkot nem értek.” Közösek a céduláink - Nádas Péter Esterházyról = Litera.hu (http://www.litera.hu/ hirek/kozosek-a-cedulaink) A fenti elhatárolás túlmutat önmagán, amennyiben az értelemkeresés kudarcának a feloldásához itt is, mint ahogy általában, Esterházy külsődlegesnek ítélt posztmodern szövegalkotó eljárásai kínálnak fogódzót.

10 Esterházy kiterjedt szövegemlékezete, egy-egy művéhez kapcsolódva, célzott olvasásról tanúskodik. Találatai korántsem véletlenszerűek. A lényeg azonban nem az előkészítésen, hanem az újrahasznosításon áll. Az erős egyéniségű írókat megkülönböztető poétikai vonások felismerése könnyen keltheti az olvasóban azt a lát94 / Dobos István