Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Lőrincz Csongor: „nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni". A hallgatás alakzatai Esterházy Péter korai prózájában

aspektusa lesz, kevésbé annak valamifajta határa vagy nem-nyelvi dimenziója.6 Hallgatás és nyelv határainak cseppfolyós jellege nem feltétlenül kell ahhoz vezessen, hogy a hallgatást is nyelvben vagy nyelvként oldják fel, a nyelvji konvenció) felől autorizálják. A logosz hermeneutikai dimenziója innen nézve sem annyira a nyelv morfológiai, fenomenális vagy kijelentéselvű fogalmaiból, felfogásmódjából közelíthető meg, hanem a nyelv margói vagy határmezsgyéi, sőt bizonyos megvonódása felől. Heidegger nyelvfogalma legkésőbb a „Kehre" után nyitva állt ezekre a tapasztalatokra, amelyeket a Lét és idő után Hölderlin-elemzéseiben tárgyalt tovább, majd pl. „a költői szó széttöréséről" gondolkodva mélyített el George-értelmezé- seiben.7

A hallgatás (beszéd)hermeneutikai dimenziójának ezzel összefüggő aspektusa annak alteritása lehet: a hallgatás mint a másik nyelve. Kardinális feltétele ez az episztemikus, nyelv- és individuumszemléleti irány hallgatás és intencionalitás kapcsolatának fellazításában, ezzel együtt a kimondatlan komplexumának emergenciájában. A hallgatás nem mint olyan lesz a másik vagy másság nyelve, hanem a - hallgatásban implikált, pl. megígért vagy maradékként kísértő - kimondatlan révén. Vagyis a kimondatlan valamiféle aktivitása egyszerre megy elébe a nyelvi cselekvéseknek, egyfajta hallgatag ígéret módján, ugyanakkor következik azok után, maradék, pontosabban: történő megmaradás gyanánt, a nyelv látenciájaként (a „restance" derridai értelmében, nem annyira a megmaradt, mint a megmara6 Vő. Alice Lagmy tanulmányát: How to Do - and Not to Do - Things with Nothing. Zur Frage nach der Performativität des Schweigens = Performanzen des Nichttuns, szerk. Barbara Gronau - Alice Lagmy, Becs, 2008, 21-32. Ez a figyelemre méltó írás a be- szédaktuselmélet hagyományának megfelelő „majdnem kizárólagosan aktivisztikus távlatot" (Uo24) problematizálja a nyelvre (itt a hangra) nézve, és amellett foglal állást, hogy a hallgatás olyan dimenzióját kell elgondolni, amelyhez nem rendelhető performatív érték, vagyis „nemcsak a cselekvést (Tun) a nem-cselekvésben, hanem a nem-cselekvést a cselekvésben" kellene „figyelembe venni" (Uo., 31). Ennek motivációját, valamifajta lehetőségfeltételét viszont az írás nem dolgozza ki, ezért némileg polemikus marad, az aktivizmust mondhatni szolipszizmussal váltva le (legalábbis elképzelhető egy ilyen kritikai ellenvetés), nem véletlenül csak posztulatív távlatban lévén képes megfogalmazni a hallgatás eme nem-cselekvését. Ezen csak a hallgatás mint eseményszerűség konceptualizálásával lehetne túllépni.

7 Lásd Untemegs zur Sprache, 159-238.

nem valaminek a hiányát akartam evvel jelölni" / 37