Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esterházy prózájában

kellemesség (itt: az elbűvölő, kecses, kedves, bájos, „graciózus")27 a hazai elbeszélői hagyományban az ideológiai értéktartalmú meg- ítélhetőséggel került szembe, mivel - ahogy ezt a kritika fel is rótta az anekdotikusságnak - lényegében mindig képes feloldani vagy semlegesíteni az ítéletek kiváltására alkalmas esztétikai potenciált. Kantnál viszont éppenséggel mint érdekek kiszolgálója, érdekekhez kötött tényező kerül szembe a tisztán érdek nélküli ízlésítéletek biztonságával.

Ezért a kellemesről nem egyszerűen azt mondjuk, hogy tetszik, hanem azt, hogy gyönyört kelt. A kellemes iránt nem puszta tetszést tanúsítok, hanem hajlam támad bennem; s hogy valami a legelevenebb módon kellemes legyen, ehhez olyannyira nincs szükség ítéletre az objektum mibenlétéről, hogy akik mindig csak az élvezetet hajhás- szák (hiszen e szó jelöli a gyönyör belső lényegét), azok szívesen mellőznek mindennemű ítélést.28

Hogy a Termelési-regény egy egészen más elváráshorizontban ilyen mértékben helyezte át az esztétikai tapasztalat hangsúlyait a - nyelvileg leggyakrabban a játékos és könnyed style rocaille29 diszkurzív mintáiban medializált - érzékleti tényezőkre, máig kevéssé kutatott területe az ún. prózafordulatnak, ha nem éppen az egyik legképte27 Immanuel Kant, Az ítélőerő kritikája, ford. Papp Zoltán, Ictus, Budapest, 1997, 120. A Grimm-szótár szerint a - a bájossal, kecsessel már Solgernál is szinonim - gra- ciózusnak {Anmut) a 17-18. századra alakult ki az az egyezményes jelentése, amely egyfajta érzék(let)i szépség gyanánt „vágyat ébreszt és elégít ki", és főként a részletek megkötöttségek nem korlátozta gazdagságában mutatkozik meg. Deutsches Wörterbuch von Jacob und Wilhelm Grimm, Bd. 1 [Nachdr. d. Erstausg. 1854], München, DTV, 1999,409-410.

28 Kant, Az ítélőerő kritikája, 121.

29 A tréfa, a vaudeville és rokon műfajainak nagy gyakorisága is azt a valószínűsíti, hogy Esterházy prózája a hagyomány felől jóval inkább a nyelv/i és mű/vi létmódban megalapozott, teremtő/előállító jellegű 18. századi elbeszélő modusznak a továbbításaként mutatkozik, mint annak az ábrázoló/mimetikus/reprezentáció-elvű regényírásnak az örököseként, amely a „manierát" elutasító 19. század valóságtapasztalatból kiinduló, a fikciót rendre egy „igazi" létre vonatkoztató, s az irodalmat így végső soron mindig „elvalótlanító" esztétikai diszkurzusának a terméke.

.Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esterházy prózájában / 29