Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Tátrai Szilárd: „a mondat múlatja immár az időt." A műfaji sémák működése Esterházy Péter Esti című regényében
aktiválódnak. így a diskurzustípusokat, műfajokat egyfelől nem célszerű zárt, mesterséges kategóriákként értelmezni, hanem sokkal inkább nyitott, prototípuselvű elvárási rendszerekként, amelyeknek - az egyéb természetes nyelvi kategóriákhoz hasonlóan - lehetnek prototipikusabb és kevésbé prototipikus példányai.7 A műfajok (mint típusok, azaz tipikus diskurzusok) ugyanakkor nemcsak prototípuselvű kategóriákként értelmezhetők, hanem emellett sémákként is. Mégpedig olyan diszkurzív sémákként, amelyek létrejöttét konkrét diskurzusok feldolgozásai idézik elő, és amelyek aktiválását konkrét diskurzusok feldolgozásai követelik meg. A műfajok - mint a sémák általában8 - úgy jönnek létre, hogy a maguk konkrétságában megtapasztalt aktuális diskurzusok szerkezeti különbségeitől eltekintünk, és csak a közös pontokat hagyjuk meg, illetve azokat magasabb absztrakciós szinten újrafogalmazzuk. Ennek következtében a műfajok - mint a sémák általában - sokkal kevésbé részletesek, illetve részletezettek, mint azok a konkrét tapasztalatok, amelyek előidézték őket. Továbbá a műfajok - mint a sémák általában - úgy is leírhatók, mint együtt előforduló jellemzőket tartalmazó egészleges struktúrák: ha egy részletüket felidézzük, aktiválódik az egész séma. Mindent egybevetve: a diszkurzív sémaként értett műfajok olyan generikus struktúrák, amelyek a régi tapasztalatok alapján az új információk feldolgozását segítik.9 7 Lásd ehhez Tolcsvai Nagy, A magyar nyelv szövegtana, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001, 331 -338; Tolcsvai Nagy, A szövegtipológia megalapozása kognitív nyelvészeti keretben = Szöveg és típus, szerk Uő, Tinta, Budapest, 2006,70-75. 8 Lásd erről Langacker, Foundations of cognitive grammar L, Stanford University Press, Stanford, 1987,130; Tolcsvai Nagy, Bevezetés a kognitív nyelvészetbe, 159-169. 9 A műfajok sémaként történő értelmezésére lásd még Simon Gábor, Áttekintés a műfajkutatás tendenciáiról és lehetőségeiről. Útban egy kognitív szemléletű műfajelmélet felé, Magyar Nyelv 2017/2,146-166. 200 / Tátrai Szilárd