Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

L. Varga Péter: „Még szabadságot is álmodhatunk ide." Közép-Európa és a diktatúrák „csendje" Esterházy Péter nyelvművészetében

Az a szemrehányás, hogy az irodalom rossz példát mutat, nem helytálló. Hát először is nem jó példát mutatni van az irodalom. Nem arra való, nem arra van, hogy irodalomórák tárgya legyen. Nem arra van, hogy tanítson, neveljen, szórakoztasson. Nem »alkalmazott tudomány«.

A szépség vad és szelídíthetetlen.38

Másutt, korábban arra találhatni példát, hogy Esterházy az „alkalmazott művészettel" szemben - amely alatt elsősorban, méghozzá a múltfeldolgozás és a jelenértelmezés összefüggésében a politikai lektűrtérti, nagyjából mindent, ami aprópénzre váltja azt az összetett tapasztalatot, amely a „mi" elnyert-visszanyert képzetén keresztül a térség, majd a haza megálmodását előfeltételezi - abban látja az irodalom szerepét és funkcióját, hogy annak milyen viszonya létesül a (politikai) hatalommal. E ponton Esterházy ugyan termékenynek ítéli az irodalmi nyilvánosság korlátozása révén bekövetkező „izgalmakat" az irodalom körül, azonban emlékeztet rá, hogy „egy szabadságharc írásos dokumentumai - az még nem okvetlenül irodalom. Igaz - teszi hozzá arról se feledkezzünk meg, hogy az irodalom az mindig valamiféle szabadságharc írásos dokumentuma."39 így tekintve a következő mátrix bontakozik ki Esterházy nyelv- és irodalomfelfogása, valamint a beszéd lehetőségei révén:- diktatúra -> cenzúra -> korlátozott nyilvánosság -> szabadságharc -> irodalom- irodalom -> szabadságharc tagadása- tárgy (elbeszélt világ) - ő (elbeszélő) -> a megismerés kételyei- nyelvi kérdés = politikai kérdés = nyelvi kérdés

38 Esterházy, A szavak csodálatos életéből, 28-29.

39 Esterházy, A halacska, 11.

Még szabadságot is álmodhatunk ide" / 177