Lőrincz Csongor: „Nincs vége. Ez a befejezés”. Tanulmányok Esterházy Péterről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Szirák Péter: El kell mennünk innen. Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

írásra gondolok. Micus láthatóan nem. Hogy az életem tud-e mit kezdeni avval, ami most történik. Én meg úgy gondolom, hogy ha az írásom tud, akkor az életem is tudott. (63.)

A halálravetettség azokban a passzusokban rendeződik bizonyos - ironikus hangoltságú - ökonómiába, amelyekben a világhoz való viszonyulás új, akár többlettudást is hozó távlatával s a jóra való hajlam kiváltásának egyfajta ó/dozof-szerepével kapcsolódik össze.

[...] tudomást szerzek általa a világ eddig így nem ismert tereiről. Az emberekről, a testemről, a könnyekről, az iróniáról, az irónia hiányáról, a napfényről, a csigákról.

Mondj olyat, amiről nem! Ha ez nem fantasztikus, akkor mi, muci? (169.)

Úgy látom, a hasnyálmirigyem, illetve annak módosult változata (ne mondd nekem, picim, hogy mondtak már neked ilyen szépet!), megjavítja az embereket. Kihozza belőlük a jót, a részvétet, a figyelmet, sőt, még a szeretet közelébe is eljutnak. Először azt hittem, ez azt jelenti, hogy mindenkinek hasnyálmirigyrákot ízibe, de nem, csak nekem, de nekem igen, ide nekem a hasnyálmirigyrákot is, visszhangzik az örök Zuboly... Elvileg ezt azt jelenti, hogy a Hasnyálka-kisasszony-muci mintegy megváltja az emberiséget... Lehet, hogy ez túlzás. Régebben ezért gondolkodás nélkül megégettek volna. Aztán vacakolhattak volna a rehabilitálásommal. [...] a Teremtés minden pillanatában legyen legalább egy ember, aki mucis, és az akkor kihozza az emberből, a Teremtésből a jót. Az Úr elégedetten hátradőlhet. [...] Vagy nem az volna a megoldás, hogy az Úrnak legyen hasnyálmirigyrákja? Az kiváltaná az

122/Szirák Péter