Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"
ég is és süt a nap. Egész lelkem az ablakon, az egész ablakon az ég: hogy került össze ily hamar ez a két messziség? (Az ég az ablakon, 1931) Ennek tudata vitte közel a vegetációhoz és tartotta fenn az animalitas iránti érdeklődését is, anélkül, hogy leértékelte volna az odatartozásból való egyidejű humán kikülönültség tartalmait. Az emberinek az állati világgal szembeni nyelvi-hermeneutikai nyitottsága Szabó Lőrinc poétikájában azonban még akkor sem kölcsönöz értékfölényt a humán létnek, amikor bizonyos költemények ennek látszatát keltik (Szentjánosbogár, Lecke). Mert itt a hangsúlyosan saját emberi világ nyitottsága, amely - a létben csupán viselkedő állattal szemben - mindig tud arról, hogy a hozzá „tartozó" egyetlen élet sorsként tétje az Itt-létnek, nemcsak abban van korlátozva, hogy önvilágként független színtéren „intézhetné" a sorsát. Abban is, hogy az önmegnyilvánítás kulturális médiumai, a szó, a beszéd és az írás sem biztosítják a humán tágasságnak azt a többletét, amely nem feltételezhető az állati világokban: Más ember! Mért nem lehetek ellenfele saját magamnak! Lelkem, mi van odaki? Vannak Más napok, más rend, más egek! Agyamban, bent, mint egy teremben, száll a szó s visszajön megint, és másképp, mint sorsom szerint, még pusztulnom is lehetetlen. (Börtönök, 1930) Gyík egy napsütötte kövön" / 91
