Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

Ki figyelte meg, hogy, míg dolgozik, a gyár körül az ősz ólálkodik, hogy nyála már a téglákra csorog? Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell, de nem hittem, hogy itt van, ily közel, hogy szemembe néz s fülembe morog. Innen tekintve minden bizonnyal a József Attila Ódájának is mintát adó vers, A belső végtelenben bizonyul a magyar líra első nagyszabá­sú biopoétikai kísérletének. Ennek a versnek az optikája olyasmit lát, amit magyar vers eladdig legföljebb a képzeleti vagy az álomjáték médiumában sejtethetett, de ez az újszerű látvány még az organiz­mus analitikus, gépszerű működésének képeiből épül egybe. Ugyan­akkor a biológiai mozgás ritmikus ismétlődésének tapasztalatát/ képzetét a vers hangtestén keresztül úgy hívják elő a soron belüli szemantikai egységek egyenletes eloszlású impulzusai,53 hogy a há­rom-, sőt négytagú(l) keresztrímek54 gépies, mégsem monoton lük­tetése eközben valami nem-szűnő, csak berekeszthető techno-fizikai üzemszerűséggel „működteti" a szó szerint megtestesü/t, egyszerre látható és hallható organizmust. A rokon tárgyú Testem (1928) pél­dául azért nem tudja megismételni ezt az esztétikai összhatást, mert tagoltabb ritmusképletének beszéde nem az organikus működés hogyanját, hanem a tudati reflexió test-tapasztalatát és annak követ­keztetéseit mondja inkább ki, mint viszi színre. Az itt köztes helyet elfoglaló Testünk titkaiból (1931) vagy a Ma­gány hagyományosabb poétikai képletein túl alighanem azok a da­rabok érdemelnek nagyobb figyelmet, amelyekben eltérő módon megy végbe vagy más mediális körülmények között következik be az organikus természethez való elválasztott odatartozás tapasz­talata. Az Ima az utcán a külső és a belső érzékelés távlatváltását 53....futnak idegen parancsok szerteszét", „...érzékeny lemez vagy óralap", „parányi szellemünk riadtan széttekint" 54pl.: szerteszét/nem egyéb, ostromodra/füstgomolyba, zsarnok állam/mámorá- ban, ill.: ágyába merül le/éjszakába kerülve, érthetetlen/végtelenben .Gyík egy napsütötte kövön" / 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom