Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár Szabó Ernő: „Gyík egy napsütötte kövön"

jelezte a humán mibenlét 19. századi értésmódjának elégtelenségét. Még inkább pedig a ráutaltságát olyan új humán összefüggések feltárására, amelyek nincsenek metafizikailag jó előre rögzítve az „eszes vagy értelmes állat" animalitásának horizontjában. Minthogy Uexk- üll értelmében az élő organizmusok képződésének folyamata nem zárul le az élőlények ún. testfelszínénél, világuk nemcsak érintkezik, hanem - változatos formákban összekapcsolódva azok kiválasztott elemeivel - magába is foglalja környezetének bizonyos adottságait. Ennyiben minden élőlényre jellemző marad, hogy mivel valamennyinek önmagát körülvevő módon van fajspecifikus „világa", aligha észlel egy olyan „fölérendelt", közös univerzumot, amelyet osztana az emberével. S ebből nemcsak az következett, hogy - a biomateriális bázis közösségén túl - fennmaradása érdekében a környezeti adottságok közepette minden élőlény világszerű konstrukciókra kényszerül, hanem az is, hogy ennyiben éppen az ember számára áll fönn a legkevésbé annak lehetősége, hogy elsődlegesen természeti lényként legyen adva (vagy annak bizonyuljon) önmaga számára,49 s ilyenként helyezze fölé magát a többi - a régi pozitivizmus értelmében „egyszerűbb felépítésű" - organizmusnak.

Az ember természethez tartozásának tapasztalata ennyiben mindig is csak olyan horizontban képes megnyílni, amilyet a humán önmegértés történeti módjai egyáltalán lehetővé tesznek. Illeszkedjenek bár látványszerű, hangulati vagy testi-érzékleti keretekbe, Ba- bitshoz vagy Juhász Gyulához képest Szabó Lőrincnél éppen azért mindig drámaibbak ember és természet találkozásának pillanatai, mert a beletartozás és az elválasztottság kettős tapasztalatából itt már hiányoznak a fokozati különbségek az élőlények saját világai között. Az „egyszerűbb" organizmusok alanyaihoz Szabó Lőrincnél ezért nem társulnak „alsóbbrendű" vagy „kezdetleges" világok. Az

49 Plessner szerint az ember excentrikus létbeli elhelyezkedéséből adódik, hogy az élő-mivolt és a róla való - attól „elemeit' - tudás antinomikus egzisztencia-érzetébe „mindig belekeveredik a többi élőlény elérhetetlen természetisége miatti fájdalom is”. Helmut Plessner, Die Stufen des Organischen und der Mensch. Einleitung in die phi- lospohische Anthropologie = Uö„ Gesammelte Schriften, 4. k., Suhrkamp, Frankfurt/M., 2003, 384.

,Gyík egy napsütötte kövön" / 77