Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Felszeghi Sára: „Álommá zsongul a tücsökzene"

A betegségek, a szenvedés élete részévé váltak, s bár nagyon rosszul tűrte az ágyhoz kötöttséget, és méltánytalanságnak érezte a sorstól, hogy vele ilyesmi előfordulhat, méltósággal viselte azt. Minden átvészelt betegség után lelkiekben meggazdagodva került ki. Ő nemcsak „kibírni" akarta, ahogy Rilke mondja egy helyen, hanem a szenvedésből, betegségből is maradandót tudott alkotni. Nagyfokú érzékenysége és az a rendkívüli tulajdonsága, hogy a legnagyobb szenvedéseken is felül tudott emelkedni, aprólékos önmegfigyelő képességgel párosulva lehetővé tette, hogy a fentieken túllépve is gazdagítsa irodalomunkat.

Szabó Lőrinc nem vitte magával lényét. Jobbik része örökségül maradt az utókorra. A Tücsökzene második kiadását, melynek a Holdfogyatkozás a záró verse, nem sokkal a halálos betegség elhatalmasodása előtt kapja kézhez. így ez a vers valóban a költő végleges búcsúja lett.

Ünnepély ma a megbűvölt világ s nagy némajáték: éjfél s egy között Árnykúpunk hegye lassan átsöpört az égi Gömbön s úgy üzent felém, hogy van a Földön túl is esemény.

De, lám, a csillag újra gyúl s tovább hinti az űrbe halk álomporát.

Bár meg se moccan, rohan minden út.

Kúszik rólunk is a fekete kúp.

Búcsuzót gügyög a fülemüle.

Álommá zsongul a tücsökzene.

418 / Felszeghi Sára