Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Szávai János: Verlaine a szemináriumban
tudhatjuk a Trésorból, hogy már a 19. században, elvétve ugyan, de meg-megjelentek ezek a szavak jelentős írók, mint például Baudelaire vagy a Goncourt fivérek munkáiban. A fordító Szabó Lőrinc nem vállalja ezek visszaadását, hanem a szokásos körülíró kifejezésekkel él: sötét Kehely, szent Rés, aranygyapjas ágyék, botom, furulyám, nedvek stb. A másik probléma a formai és a fogalmi hűség. Akad a fordításokban egy-két félreértés, ezeknek azonban nincsen különösebb jelentősége. Előfordul az is, hogy az ifjú fordítót elragadja a hév. így például a Tableau populaire (Népies tableau) című narratív versben, amely egy inas és a gazda felesége szerelmi jelenetét beszéli el. „Úgy érzem, ikreket nyomtál be", mondja Szabó Lőrinc szavával a történet végén elégedetten az asszony, holott az eredetiben csak annyi áll: tu m'afait un enfant. A vers befejezése is bizarr hozzáköltés, hacsak nem félreértés: a magyar változatban egy serblin üldögél az asszony, holott az eredetiben csak egyszerűen leguggol, s úgy nyom egy csókot az inas tökére. Különös viszont a Goűts royaux című vers esete. XV. Lajos nem szerette a parfümöket, kezdi Verlaine, ahogyan én sem, majd a párosán rímes huszonnyolc soros versben a természetes illatok erotikáját ünnepli. A Goűts royaux olvasható úgy, minta negyedszázaddal előbb született Baudelaire-vers, a szagokat ünneplő Kapcsolatok deszakrali- zációja vagy paródiája, míg Baudelaire-nél az illatok „a végtelen kapuit nyitogatják", addig itt a tekintet nem jut tovább a női test bájainál. A magyar változatban, a Nők című kötetben furcsa mód nem szerepel Királyi ízlés című vers, ezen a helyen egy szonett áll, Szonett a királynőhöz. Atéma ugyanaz, minta Goűts royaux-ban, nem kellenek a parfümök, a női és a férfitest egymással keveredő természetes illata az igazi. De a versformája egészen más, mint az eredetié, nemcsak azért, mert szonett lép a 28 soros vers helyébe, hanem mert az adaptáció: megszólító vers, a versbeszélő fordul és beszél hosszan a királynőhöz. A szöveg egyébként tudatosan nyitva hagyja azt a kérdést, Verlaine a szemináriumban / 303
