Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Smid Róbert: Harc a technikával

tántorogtunk, föl, le, megint föl, újra le, rabok és vakok, és a fülkébe zárva, melyet más akarat irányított,

mozgásba és erőbe zárva, melyre más erők burkai borultak, hogy együtt mozogva, egymás urai s rabjai,

csikorogjanak valamerre célok és kényszerek felé, s ingovány húsomba bezárva, melyben a mozgó szív köré

Mindazonáltal, hogy a fülkékben tartózkodókra „más erők burkai / borultak", nem feltétlenül mutat olyan viszonyra, melynek alapján egyértelműen a vonat autonóm vagy autopoietikus rendszeréhez tartozna a beszélő. Valószínűbb, hogy bár a „vas sors"-ba vert vonatban kimerevedett minden, a fizikai és fiziológiai folyamatok, a gravitáció vagy a súrlódás még hatnak a mozdulatlan szerkezetre, míg a középponti megszólaló agya olyan operátori pozíciót vesz fel, hogy rendezni és ütemezni tudja a haladás során látott tájképeket - amelyeken keresztül egyáltalán e centrális-operátori pozícióit megalkotta magának az önérzékelése kiterjesztésével. A vonaton túli környezet képei tehát belülről kerülnek kivetítésre a vonatban végbemenő egyetlen érvényes mozgásnak tulajdoníthatóan (ez a szív zakatolása), miközben e megszólaló-vetítő rabja marad a statikus szerkezetnek, ami egy mise-en-abyme-re emlékeztető konstellációt eredményez a szövegben a vonat és a beszélő mechanisztikusságai között. Ezért történhet meg az is, hogy a környezet változik ugyan (szélsőséges módon, pl. tengerbe merülés, űrbe repülés) a vonat haladásával,

202 / Smid Róbert