Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Pataky Adrienn: Antropomorf és dendroid organizmusok Szabó Lőrinc és Nemes Nagy Ágnes verseiben

olvastak ki jeleket. A legrégebbi görög szentély a mítosz szerint úgy épült meg, hogy az egyiptomi Thébából Dodonába repült egy fekete galamb, letelepedett egy tölgyfára, és emberi nyelven kezdett beszélni: megparancsolta a helyieknek, hogy építsenek Zeusznak jóshelyet a tölgyfa körül. A tölgy - amely más kultúrákban, például a rómaiaknál és a germánoknál is szent faként bukkant fel - leveleiből jóslás tulajdonképpen fordítást, közvetítést jelent az ahumán világból a humán felé, egy olyan, a két világ között átjárni képes médium segítségével, aki mindkét nyelv hangját képes meghallani, vagyis beszéli a fák nyelvét, a növényi hírt képes emberi szavakká konvertálni. Ilyen „látóként" identifikálja magát e vers lírai énje.

Néhány vers lírai énje nemcsak érti, hanem érzi is a növények fájdalmát, képes átvenni kínjukat, szinte átalakulni az ő létformájukká, ami gyötrelemmel jár együtt. Az erdő fiai, a Különbéke (1936) verse egy fát gyászol; mintha a fa védőszellemének panaszát olvasnánk: itt ugyan a fa a külvilág része, de jellemzése antropomorf, sérüléseit a vers sebeknek, gyantáját sárga vérnek nevezi:

Mint egy óriás holtteste, feküdt előttem a megnyúzott rönk: a roppant fenyőszálat kidöntötték, ezer zöld karját sorra leütötte a villogó balta, görcsös lába csonkán dagadt a földbe. Meztelen fehérlett a kivégzett torony, mellette száz és száz néma társa a hegyoldalon és sebeikből fáradtan szivárgott a sárga vér, a gyanta... [...] feküdt előttem a nemes halott, a gyönyörű fa. [...] felravatalozták a rönköket,

148 / Pataky Adrienn