Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár-Szabó Zoltán: A (túl)élő üzenete

(vagy a létezés mondhatni ösztönös tövisességéről),19 hanem, megfordítva, valamiképpen az embernek, a kultúrának a természetbe való romboló beavatkozásáról is tanúbizonyságot tesz. Mi több, akár azt a kérdést is megfogalmaztatja - és erre még vissza kell térni -, vajon fenntartható-e Szabó Lőrinc költeményében a természet és a kultúra oppozíciója. E két nevezett pólus kettéválaszthatóságát illetően mindenekelőtt az a körülmény késztethet óvatosságra, hogy a versben a növény és az azt (őt?) övező világ relációjának, érintkezésének lehetséges módjait a harc, a háború kódja mentén lehetne összegezni. Noha ez a környező világ, a növény környezete nem nevezhető közvetlenül emberinek, a háborúnak mint az emberi létezést, az emberek közötti vagy az ember és a (nem-emberi) külvilág közötti kölcsönhatásokat szabályozó vagy formáló, kultúrtechnikáktól aligha függetleníthető relációnak a jelenléte kevéssé ismerhető félre. A kéz, azaz a versnek az egyetlen olyan szereplője, amelyik közvetlen, taktilis viszonyba kerül a bogánccsal (a növénygyökerek organikus belekapcsolódását a földbe aligha volna találó ilyenként leírni), és amelyik ebben az érintésben-érintkezésben szükségszerűen a táma- dás/védekezés gesztusait ölti fel, nemigen tanúskodhat másról, mint emberi jelenlétről (amennyiben csak az embernek van keze, mi több, pont fordítva, a kéz az, ami - mint azt legalábbis Martin Heidegger vélelmezte20 - birtokolja az ember lényegét), és ez a jelenlét (immár mint múltbeli, elmúlt jelenlét) visszhangzik majd a múzeumban kiállított lovagpáncél hasonlatában is. Vagyis a háború egyfelől ugyan létharc, biológiailag determinált közege a bogáncsnak, másfelől viszont szabályozza a címszereplőhöz való odafordulás (a megnevezés, a botanikus vagy turisztikai megismerés, végül pedig a kulturális, antropomorfizáló hasonlítás) formáit is.

19 Ösztön és tövis történeti szemantikai összefüggéséhez lásd: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, 3. k., 44.

20 Vö. különösen az alábbi, sokat tárgyalt helyet: Martin Heidegger, Parmenides = Uö., GA, 54, Klostermann, Frankfurt 1982,118-119. Lásd ehhez még mindenekelőtt Jacques Derrida kommentárjait: Jacques Derrida, Heideggers Hand = Uö., Geschlecht. Heidegger, ford. Hans-Dieter Gondek, Passagen, Bécs, 1988, különösen 61-79.

126 / Kulcsár-Szabó Zoltán