Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Nagy Csilla: „...hullám csak a tavon"
hány sor rögzíti azt a kettősséget, amely a másik identitását meghatározza: egyaránt utal a múltbeli és a jelenbeli, az élő és a halott, a reális és a virtuális/imaginárius másik oppozíciójára, a jelenlévő és a távollévő másik kettősségére, valamint arra, hogy a másik nem rendelhető hozzá egyértelműen egyetlen minőséghez, létezési formához, anyaghoz vagy erőhatáshoz sem: „Nem te csókolsz, ha csókolsz: ne rajongj, / ne hősködj, ne istenűlj oly nagyon; / valami világközi hatalom / vezetéke vagy, eszköze, bolond / játékszere, hullám csak a tavon, / a tengeren, porszem a sivatagban, / mely feldobott s elmerít [...]" (II. 228.) Az én és a másik viszonya már nem írható le a gépezet és az alkatrész allegóriájával: a másik itt már nem szubjektum, de nem is test, sem nem tárgy, hanem nyom - testek, tárgyak és erők lenyomata. Nem maga a hajó, nem a víz, csak a kettő kölcsönhatásának a tapasztalata, a gravitáció pillanatnyi vizualizációja; nem a sivatag, nem tér, csak annak egy pillanatra kiemelkedő szegmense, matériája. Nem egy másik világ, amely integritásának lehetősége a vers poétikai tétje lenne, hanem vezeték, kommunikációs közeg, amely a létezés eltérő szintjeit és dimenzióit kapcsolja össze. A szöveg központi metaforája, a vezeték egyszerre több irányba is megnyitja az értelmezést, egyszerre ad teret annak, hogy materiális, fizikai összeköttetésként, erőhatások láncolataként értelmezzük az átlényegült másik szerepét, valamint a vers második részében annak is, hogy evolúciós értelemben, a természetet behálózó organikus szövedékként, sőt kozmikus jelenségként tekintsünk rá: „ugyanabban / a gyönyörben villámlik a barom, / a behe- mót szörny s az éppoly buta / vakondok vagy a pici muslica, / mikor párzik, - gondolj a termeszekre, / ha dagad benned az én, a dicső, / s a csillagokra: Ő, a Titok, Ő / üt át rajtad magába: kedvesedbe!" Úgy tűnik, mintha a létezés minden szintje az én számára a másikon keresztül lenne elérhető, mintha a másik emléke, nyoma egyfajta sűrűsödésként, miliőként, a világ elsődleges tapasztalataként lenne definiálható. 112/Nagy Csilla
