Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)

Levéltári jelzetek

A dokumentumkötet célja, hogy a közgyűjteményekben, levéltá­rakban fellelt források révén mutassa be a Kádár-kori színházirá­nyítás rendszerét, a színházzal szemben az ideológia és politikai elvárások alakulását. A kötetben szereplő dokumentumok bepil­lantást engednek azokba a vitákba, melyek az 1970-1982 közötti időszakban bontakoztak ki, és amely a színházak profiljainak, re­pertoárjainak és személyi összetételeinek kialakítása és mibenlé­tének meghatározása körül folyt. Reméljük, hogy az itt megjelenő több mint hetven dokumentum, melynek többségét most először veheti kézbe az olvasó, hozzásegíti az érdeklődőt a hazai kultúr­történet és színháztörténet eme korszakának megismeréséhez, és lehetőséget ad a Kádár-rendszerrel való szembenézésre is. Imre Zoltán az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatója, számos színházelméleti és színháztörténeti tanulmány és könyv szerzője. Ring Orsolya történész-levéltáros, 2000-2018-ig a Magyar Orszá­gos Levéltár 1945 utáni Kormányszervek és Pártiratok Főosztályá­nak levéltárosa. Az ArchivNet című folyóirat (www.archivnet.hu) alapító szerkesztője, 2018-tól a Korall társadalomtörténeti folyó­irat szerkesztője, több színház- és társadalomtörténeti tanulmány szerzője. 2900 Ft ISBN 978 615 5517 26 6 786155 517266

Next

/
Oldalképek
Tartalom