Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
Lexikon
Szigorúan titkos új kamaraszínpadra költözött. Ennek többnyire egész estét betöltő bohózatok, zenés vígjátékok szerepeltek játékrendjén. Itt debütált többek között Hofi Géza is. Ma Cent- rál Színház néven fut. Vörös László (1931-?): gazdasági szakember. 1974-1983 között a Nemzeti Színház gazdasági igazgatója volt, aztán az Operához ment, s onnan ment nyugdíjba. Zalaegerszegi Színház: A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 1982-ben kezdte meg működését a városi Művelődési Központban. Az első igazgatója Varga Zoltán, művészeti vezetője Ruszt József volt. Ruszt József kezdeményezésére „beavató színház”-at szerveztek, melynek keretében magyar és világirodalmi klasszikusokat mutattak be. Zsámbéki Gábor (1943-): rendező, színházigazgató. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakának elvégzése után 1968-ban a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője, majd 1975-1978 között igazgatója lett. 1978-tól a Nemzeti Színház vezető rendezője, majd 1982-től a Katona József Színház művészeti vezetője, 1989-től 2011- ig igazgató-főrendezője. 633