Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[60.] Jegyzőkönyv az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottsága üléséről - 1980. június 17.
Szigorúan titkos aktuális politikai-, kultúrpolitikai helyzetet is figyelembe véve, a színrevitellel kapcsolatban alakítson ki előzetes álláspontot.413 Tájékoztatásul továbbá megjegyezzük, hogy ebben az évadban sem engedélyeztük Weöres: A kétfejű fenevad c. értékes, de nem kívánatos asszociációkat kelthető történelmi játékának bemutatását, de az a véleményünk, hogy megfelelő rendezés, rendezői koncepció biztosíthatósága esetén - ami egyet jelent a dráma humanisztikus értékeinek felszínre hozásával - számolunk a színmű jövőbeni bemutatásának lehetőségével.414 - Hasonlóképpen, - művön kívüli szerepének és megtartásának elavulásával arányosan - számolnunk kell Háy Gyula szocialista elkötelezettségű darabjainak (Isten, császár, paraszt, Tiszazug esetleg Mohács) bemutatásával is. A minisztériumi irányításra a következő évadban az alábbi fontos tartalmi, szervezeti feladatok várnak: — A színházművészeti közélet minisztériumi támogatása, befolyásolása, a rendszeresen tartott minisztériumi főszerkesztői értekezletek, valamint a Színházművészeti Szövetség Kritikai Szakosztályának és a Színház c. folyóiratnak közvetlenebb orientálása révén, a szocialista, a realista magyar drámairodalom és színházművészet kibontakoztatása, a nemkívánatos tendenciák elleni fellépés határozottabbá tétele, a színházművészeti — avantgárd és konzervatív — szélsőségek „lefaragása” érdekében. — A magyar dráma és a színházak kapcsolatának fejlesztése érdekében segíteni, ösztönözni a rendezők — főleg a fiatal rendezők — és a drámaírók együttműködését; további erőfeszítéseket tenni a színházi dramaturgiák erősítésére, az írótársadalomban rejlő drámaíró potenciál mozgósítására.- A színházak rekonstrukciós programjának az erőforrásokat gondosan mérlegelő pontosítása, a takarékosság jegyében történő revíziója.- A racionális, takarékos gazdálkodás, másfelől a művészi színvonal, a jelenlegi előadás- és nézőszám egyidejű biztosítása, lehetséges növelése. — A Szabolcs-Szatmár megyei Tanáccsal együttműködve, a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház évad végén egy produkcióval induló működésének biztosítása, az illetékes tanáccsal együttműködve a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 1982. évi őszi megnyitásának előkészítése.- A Színházművészeti Szövetséggel, valamint más érintett művészeti szövetségekkel és a Művészeti Szakszervezetek Szövetségével együttműködve, a színészfoglalkoztatás feszültségeinek csökkentése (a színházakban és a MAFILM színész stábnál foglalkoztatott színészek működési feltétel-különbségeinek csökkentése, a pályakezdő színművészek támogatása). Budapest, 1980. június hó 413 Majd csak 1982. január 14-én mutatja be a Vígszínház (rend.: Valló Péter). 414 Majd csak 1984. január 27-én mutatja be a Vígszínház (rend.: Valló Péter). 4 66