Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[56.] Az 1979 őszén bemutatott drámák kritikai visszhangjai - [1979]
Szigorúan titkos Karinthy krimi-technikáját egy lélegzetre hasonlítja „a Shakespeare darabokhoz vagy a Colombo-filmekhez.” És itt valamit külön nyomatékkai szeretnék kiemelni. Ez a Horváthy György, aki olyannyira félti társadalmunk becsületét, egy epizódalakítás kapcsán a következőket írja: „Árva László Rozsos Henrikje - stílusosan - kissé mulatságosan zsidós volt.” Nem szeretném ezt kommentálni. De ha ezt nyugodtan le lehet írni — miért nem merjük bemutatni a Velencei kalmárt?352 353 354 355 Érdekesképpen nemlétező visszhangja volt Schwajda György Csoda magyar módra323 és Verebes István Üzenet3^ című szolnoki reprízének, holott Szolnok (bár talán nem Szur- di Miklós) divatban van és az összehasonlítás is érdekes lett volna a pesti ősbemutatóval. Kár pedig az ignorálásért, mert a meglehetős jó színvonalú szolnoki kritika kitűnő előadásról ad számot. Sarkadi Imre drámájának, a Ház a város mellett-nek335 visszhangtalansága — csak a Film-Színház-Muzsika írt róla - egyértelműen a vidéki leutazások megnehezülésére utal, mert hisz Szőke István rendezéseit általában megkülönböztetett figyelem kíséri. A kritikákból mindamellett úgy tűnik: Szőke ezúttal - megszokott elnyújtott képindításain kívül - nem „talált ki” semmit, az előadás nem emelkedik ki az átlagból. A darab kapcsán a Film-Színházban Fábián László egyébként hosszasan elmélkedik arról, hogy Sarkadi a darab írása idején olvasta — Max Stirnert, „amit könnyű lenne vele (vagyis Fábiánnal) elhitetni”; ha igen, akkor Stirner vajon Leonyid Andrejev közvetítésével jutott-e el hozzá, akit B. Nagy László szerint Sarkadi sokra tartott — mindezt azért, hogy végül közölje: Sarkadi „közvetlenül - bölcseleti, irodalmi sugallatok nélkül - is eljuthatott” a dráma problematikájához. Akkor minek kellett terhelni szegény FSZM-olvasót Stirnerrel és Andrejewel? Hasonlóképp semmitmondó Fejes Vonó Ignáca356 veszprémi repríznek helyi és pesti (FSZM - Apáti Miklós) visszhangja, ez a produkció is, mint annyi más vidéki társa, anélkül múlik ki, hogy érdemleges nyomot hagyna maga után. És nem mondhatunk mást Hollós Korvin Lajos Pázmán lovagjáról357 sem (Népszínház), amelyről csak néhány, színházi szempontból szűz vidéki lap tudósít (Vas Népe, Nógrád), illedelmes közhelyekkel. Az egri Népújságban G. Molnár Ferenc ír le egy szomorú mondatot: „Ennyi az egész. Habkönnyű, csupa derű, csupa vígság, egy kis romantikával nyakon öntve. Akad-e kicsi hazánkban olyan közönség, amelyiknek mindez nem tetszene, ha színpadra viszik?” Hát, ha nem viszik színpadra, aligha tetszhet, de ezentúl: kétkedve reméljük: akad. 352 A velencei kalmán 1940 és 1986 között nem mutatták, nem mutathatták be Magyarországon. 353 Schwajda György, Csoda magyar módra (bem.: Radnóti Miklós Színpad, 1979. április 10. rend.: Gáspár János). 354 Verebes István, Üzenet (bem.: Szigligeti Színház, Szobaszínház, Szolnok, 1979. november 3. rend.: Szurdi Miklós). 355 Sarkadi Imre, Ház a város mellett (bem.: Miskolci Nemzeti Színház, 1979. október 5. rend.: Szőke István m.v.). 356 Fejes Endre, Vonó Ignác (bem.: Veszprémi Petőfi Színház, 1979. szeptember 28. rend.: Pétervári István). 357 Hollós Korvin Lajos, Pázmán lovag (bem.: Népszínház, 1979. október 5. rend.: Csongrádi Mária). 442
