Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[34.] A Művelődésügyi Minisztérium jelentése az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottsága számára az 1973/74-es színházi évadról és az 1974/75-ös műsortervről - 1974. június
Szigorúan titkos 2.) A mai dráma egyenetlen színvonalával, ellentmondásosságával magyarázható a Shakespeare és Moliére bemutatók viszonylag nagy száma. Legtehetségesebb rendezőink, akik társadalmunk alapvető kérdéseihez akarnak eljutni, Shakespeare és Moliére aktualizálható világához fordulnak, hogy a rendezés eszközeivel szóljanak a mához. Izig-vérig mai, a máról és a mának szóló előadások születtek így. (Adám, Marton László, Ruszt, Sándor, Székely, Sík, Zsámbéki, modern Moliére és Shakespeare-értelmezései). Ehhez a rendezői törekvéshez, játszási stílushoz kapcsolódnak olyan előadások is, mind Ciprian, Hristic, Bulgakov, Holland, Gorkij, Weiss stb. művei. A klasszikusok és a külföldi darabok mához, nekünk szóló tartalmának rendezői hangsúlyozása, a rendezők szerepének és súlyának nagy mértékű megnövekedése, a bemutatott produkciók egy részének parabolisztikus jelleget adott. Az előadások gyújtópontjában a hatalom és morál, a forradalmi magatartás és a megalkuvás, az egyén választásának szabadsága és determináltságának általános kérdései állnak, de más megközelítésében és más akusztikával, mint a hatvanas években. Ezekre a kérdésekre az előadások meghatározó többsége elkötelezett, tiszta, felelős választ ad. A klasszikus és a félklasszikus drámák új értelmezése, a kortárs külföldi művek hazaira hangolása tehát továbbra is színházi életünk fejlődésének fontos jellemzője; értéke és egyben korlátja is. Gondolunk itt egyrészt a parabola-jelleg nyitottságából fakadó értelmezésbeli elcsúszás lehetőségére, másrészt arra a közhelyszerű, de alapvetően igaz tételre, hogy Jagó, Malvolió, Tartuffe, Savonarola, ill. Balassi, Széchenyi, Kopjáss, vagy a nem véletlenül egyre több helyen felbukkant Csongor és a többiek alakja, szocialista jelenünk döntő kérdéseit értelmezni segíthet, de igazi, előremutató erővé mégsem válhat. Az előrelépés legfontosabb záloga csak az új magyar dráma fejlődése, javuló eszmei és művészi színvonala lehet. Nagy pozitívum, amely ezt a folyamatot meggyorsíthatja, hogy mind többen vannak művészi életünkben olyan alkotók, akik a legkényesebbnek tartott, legfontosabb kérdések megoldását pozitív oldalról, konstruktív módon tudják és akarják elősegíteni. 3.) Színvonalas és új utakat, művészi formákat kereső rendezőgárdánk az elmúlt években friss-szemléletű, tehetséges és jól képzett fiatalokkal egészült ki. Ez a tény pezsdítően hatott egész színházművészetünkre. Keresik-kutatják azokat, a társadalmi konfliktusokat (az individualista és a közösségi életszemlélet ellentmondása, a demokratizmus kiszélesítéséért, a közélet tisztaságáért folytatott harc, a forradalmi tett lehetősége a szocializmus építésének konszolidált korszakában stb.), amelyek mai, újszerű megjelenítésével bátran, nyíltan és őszintén elmondhatják véleményüket, hozzászólhatnak, vagy hozzászólásra késztethetnek mindannyiunk közös gondjaihoz, feladataihoz. Nemzedékek kölcsönhatásáról és nem ellentétéről van szó. Igaz, a témák formai megközelítése olykor meghökkentő, vitákra indító megoldásokat eredményez. Itt-ott elvétik a lépést, az egyes motívumok indokolatlanul nagyobb hangsúlyt kapnak, tartalmi, politikai vonatkozásaikban szélsőségesebb elemeket is hordoznak, de mindenképpen a jótakarás, a magas művészi igényességre, az újszerűségre 184
