Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[33.] Jegyzőkönyv a Színházművészeti Szövetség kritikus tagozatának értekezletéről - 1974. február 7
Szigorúan titkos Mátrai-Betegh Béla a tagozattal kapcsolatban kételyeit hangoztatta. Nem világos előtte, - mint mondta - a szekció célja és feladata. Véleménye szerint nem a napi kritikákat kéne a szekciónak megbeszélnie, hanem általánosabb, elméletibb kérdéseket. A legfontosabb az volna, ha a szakma [előtt] a színikritika becsületét, hitelét lehetne növelni. Földes Anna is bizonyos kételyeket hangoztatott, de rögtön javaslatot is tett. A kritikusok ne egymás között beszélgessenek, hanem szervesen kapcsolódjanak be a Szövetség munkájába. Legyen egy fórum, ahol a napi kritikán kívül a színházi emberek és kritikusok a legkülönbözőbb dolgokban véleményt cserélhetnek. Major elvtárs a kritikából azt kifogásolta, hogy nem mindig tárgyszerű, és sok esetben felkészületlen. Pedig, az alapvető követelmény, hogy a kritikus előtanulmányokat folytasson, mielőtt megírja kritikáját. Véleménye szerint azonban több olyan kritikus van, aki megfelel ennek a magas követelménynek. Sziládi János véleménye szerint a szekció sikere, munkája attól függ, hogy kik irányítják, kik szervezik a munkáját. Ezért szeretné hallani, hogy a Szövetség elnöksége kiket javasol a tagozat élére. Ungvári Tamás abszurd helyzetnek minősítette, hogy a Színházművészeti Szövetség keretén belül jött létre a színikritikusi tagozat. O is a szakma becsületét féltette, mivel véleménye szerint sokan írnak színikritikát, akik az alapvető ismeretekkel sincsenek tisztában. Ezért a véleményeket szerinte ütköztetni kell. A tagozatnak egyik feladata az kell, hogy legyen, hogy az ilyen jelenségekre, kritikákra felhívja a figyelmet, azokat közösen megbeszéljék. Illés Jenő ezzel szemben azt mondta, hogy nem egymást kell értékelni, hanem néhány központi témát megbeszélni. Elmondta, hogy az Újságíró Szövetség keretén belül is működik egy színikritikusi tagozat, illetve kéne, hogy működjön, de sajnos nem funkcionál. A jelenlevők közül többen csodálkoztak, mivel erről egyáltalán nem tudtak. Mátrai-Betegh Béla jelezte, hogy az ITI-nél is felmerült egy ilyen igény. Kazimir Károly ezután ismertette a Szövetség Elnökségének javaslatát a Színikritikusi tagozat vezetőségére: Molnár Gál Péter, Mátrai-Betegh Béa, Létay Vera. Mátrai-Betegh Béa és Létay Vera nem fogadták el ezt a javaslatot, mert magukat alkalmatlannak tekintették erre a feladatra. 178