Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[31.] Észrevételek a főszerkesztői értekezlet anyagához - 1973
Szigorúan titkos megromlott, főleg néhány fővárosi színház igazgatójával és főrendezőjével. A viszony megromlásának oka, hogy egyes színházi vezetők nem viselik el, illetve túlságosan érzékenyen fogadják a bírálatot, a folyóirat értékelő tevékenységét. Már pedig erről a tevékenységéről a folyóirat nem mondhat le, hiszen a mai magyar színházi világ „nem éri el azokat a lehetőségeket, amelyeket egyes rendezők, színészek... és más színházi szakemberek tehetsége külön-külön megteremt. Ezért még több és szigorúbb elemzésre, még kevesebb tömjéne- zésre és öntömjénezésre, és semmi önelégültségre nincs szükség.”- Ezzel szemben a Színház júniusi számában Boldizsár Iván: A fellendülés és a lehetőségek című írásában már úgy foglal állást, hogy a színházak és a kritika viszonyáról azért esett oly sok szó a színházművészeti közgyűlésen, mert nem ismertük fel, „hogy a magyar színház néhány év óta a fellendülés állapotában van” s a főszerkesztő fel is sorolja a fellendülés néhány vonását. (Megjegyezésünk: Fenti cikkek megjelenésének idején kibontakozott a színházi vita, amely önmagában is tükrözi, hogy számottevő eltérések jelentkeznek színházi életünk jelentős kérdéseinek megítélésében. Ilyen körülmények között főleg a szakma folyóiratának elsőrangú feladata lenne, hogy kiérlelt világos álláspontot alakítson ki, s azt a szakma és olvasói előtt következetesen képviselje. Ha a fenti két cikket összevetjük, akkor kettős mércét, ellentmondást észlelünk, amit vagy bizonytalanságként, de legjobb esetben a főszerkesztő, illetve a folyóirat önkritikájaként foghatunk fel. De mert az önkritika szándéka nem világos, fennáll a lehetősége annak, hogy a két cikkben foglaltak dezorientálták az olvasót.)- A fent említett dezorientálás lehetőségét növeli, hogy a Színház című folyóirat áprilisi számában, Szigethy Gábor: Vitatkozzunk a mai magyar színházi életről című tanulmányában még azt fejtegeti, hogy színházi előadásaink általában unalmasak, mert szerinte „... általában hiánycikk színpadjainkon az igénye annak, hogy az élet teljességét, kockázataival és megfejthetetlen gondjaival, befejezetlenségével és buktatóival együtt akarják színpadra vinni rendezőink.” A néző a mai magyar színházi életben nem drámai cselekménnyel találkozik, hanem lapos közhelyekkel, szómagyarázatokkal, szépelgő és unalmas szentimen- talizmussal. (Megjegyzésünk: az ilyen és hasonló értékítéletek nyomán, (melyeknek helyénvalóságáról és objektív igazságtartalmáról, annál is inkább, mert a színházi vita még folyik, ezúttal nem kívánunk állás foglalni.) - mindenesetre következetlenségnek tűnik, hogy a folyóirat egy évek óta tartó színházi fellendülést konstatál, szinte egy időben a fenti közleményekkel.) Szántó Judit: [olvashatatlan megjegyzés] A Filmvilág április 15-i számában „Meditáció egy közgyűlés jegyzőkönyv felett” Gyertyán Ervin beszámoló cikket ír a Magyar Film és Televízió művészek Szövetsége IV. közgyűlésről. Az objektív igényű beszámoló során többször is szót ejt a Párt Politikai Bizottsága 172
