Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
A Kádár-kori színházirányítás a dokumentumok tükrében: 1970-1982
Szigorúan titkos Jelen kötet célja, hogy a korabeli színházirányítást tükröző, különböző közgyűjteményekben, levéltárakban — így a Magyar Nemzeti Levéltárban (MNL), Budapest Főváros Levéltárában (BFL), az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeumban (OSZMI), illetve az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában (OSZK SZTT) - megtalálható források felkutatásával és közreadásával bemutassa a fentebb röviden ismertetett ideológiai és politikai elvárások alakulását a hazai állami és/vagy tanácsi fenntartású, ún. kőszínházakkal szemben. A korszakban amatőrnek tekintett színházakra, társulatokra, egyénekre — Universitas, Szegedi Egyetemi Színpad, Stúdió K, Kassák Ház, Malgot István és mások — vonatkozó anyag nem szerepel ebben a válogatásban, mert ezeket az anyagokat külön kötetben szeretnénk megjelentetni. A kutatás által feltárt és a jelen kötetben közölt dokumentumok azokba a vitákba engednek tehát bepillantást, melyek egyes magyar darabok alapvetően kőszínházi bemutathatóságának kérdését tárgyalták. Mindemellett a kutatás célja volt azoknak a dokumentumoknak a feltárása is, amelyek a hazai kőszínházakban bemutatott és be nem mutatható klasszikus és/vagy nyugati daraboknak - A velencei kalmár vagy a Hegedűs a háztetőn például - az egyeztetéseiről tudósítanak. Mitöbb, olyan dokumentumokat is szándékunkban állt közölni, amelyek egyes bemutatók utáni megrovásokról (Halleluja, 1981, Nemzeti Színház; Bambini di Praga, 1981 Kisfaludy Színház, Győr), előadásszám-korlátozásokról (Marat/Sade, 1981, Csiky Gergely Színház, Kaposvár), esetleg betiltásokról (Genet: Paravánok, 1981, Kisfaludy Színház, Győr) tudósítottak. Az események teljes körű feltárását azonban a dokumentumok hiánya vagy hozzáférhetetlensége miatt, csak a lehetőségeink arányában tudtuk megvalósítani. Mindenesetre, a kötet a dokumentumokon keresztül így is megmutatja, hogy a kőszínházakban bemutatható és nem bemutatható darabok és előadások kiválasztása azért volt olyannyira fontos a politika számára, mert a közvélekedés a színházat ekkor reprezentatív terepnek tekintette, ahol egyszerre jelenhettek meg a társadalmi nyilvánosságban elhallgatott gondolatok (kettős kódolás), illetve a szocialista kultúrpolitika elvei. A kötetben alapvetően olyan dokumentumok jelennek meg, amelyeket, bár a magyar színházi élet működését alapvetően meghatározták, eddig csak kevesen ismerhettek meg.9 Bár a múlttal való szembenézéshez, az 1957 és 1989 közötti időszak megértéséhez elengedhetetlen lenne minden fontos Kádár-kori forrás nyilvánossá tétele, a még életben lévő korlátozások, tiltások miatt jelen kötet sem tudja ezt az igényt kielégíteni. Kutatásaink során a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában; a Művelődésügyi Minisztérium (1957-1974) Színházi Főigazgatósága és Aczél György miniszterhelyettes, a Kulturális Minisztérium (1974—1980) Színházművészeti Főosztálya, Pozsgay Imre miniszterhelyettes és miniszter, valamint Tóth Dezső miniszterhelyettes iratait vizsgáltuk, illetve áttekin9 Lásd még Bogácsi Erzsébet, Rivalda-zárlat, Budapest, Dovin, 1991. 16
