Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[24.] A Szegedi Nemzeti Színháznál lefolytatott vizsgálat - 1972
Szigorúan titkos I. Művészeti munka 1. Műsorterv, műsorpolitika: A vizsgált időszakban (az utóbbi öt évben) a szegedi Nemzeti Színház társulata különböző vezetésbeli változásokat élt át, s ez a vizsgáló számára is megnehezíti az ott folytatott műsorpolitika elemzését. Tény, hogy a Vaszv - Bozókv vezetés utolsó két évében bemutattak egy-két új magyar darabot, de ezek nem voltak jelentős szerzőktől valók, s nem adtak lehetőséget kiemelkedő jelentőségű produkciókra. Talán a legutolsó évadjukban megvalósított Szegedi Játékszín (kamaraszínházi működés és műsor) adott néhány érdekességet, egy kitűnő Bánk bán-felújítást, néhány értékes modern mű előadását, szórakoztató új magyar és külföldi darabok színrevitelét, egy bizonyos igényesség, színvonal jegyében, de nagyobb hatást ez sem váltott ki. Lendvay Ferenc két és félévados uralkodása alatt a műsorpolitika részben tapogatózó volt: állandóan azon törte a fejét, hogy milyen művekkel hódíthatná meg az — elsősorban értelmiségi — publikumot. Másrészt éppen ezzel összefüggésben játszott új (jelentékeny) magyar szerzőktől (Németh, Gyárfás), helyi szerzőktől is, mint például Mocsár Gábortól darabokat, s az ő kezdeményezése volt az új igazgatás alatt megvalósult Bárdos Pál-bemutató is. Próbálkozott Hunyadi Sándorral (ezzel a szerb-magyar barátságot kívánta szolgálni, kétes eszközökkel és haszonnal), Móra Ferenccel (hogy ismét helyi érdeket szolgáljon). Játszatott Millert, Dü- renmattot, Williams-t, hozott mai amerikai szerzőtől hátborzongató elidegenedés-drámát (Apró-cseprő gyilkosságok), szórakoztatott Móricz-cal, zenés műfajban Huszkával, Leltárral, Ábrahámmal. Való igaz, hogy igazgatása alatt kifejezetten színvonaltalan szerzőtől még a szórakoztatás szférájában sem láthattunk színháza színpadán „művet”, s az is igaz, hogy akadtak egészen érdekes, színvonalas ősbemutatók, mind magyar, mind külföldi vonatkozásban. Bizonyos értelmiségi rétegeket, kiváltképpen igazgatásának első felében, meg is mozgatott ez a műsorpolitika. Egészében véve azonban eklektikus volt ez a műsorpolitika, nem sokban különbözött egy átlagos nyugati színház (polgári színház) műsorától. Külön hibája volt, hogy egyszerűen nem vett figyelembe bizonyos rétegeket, feladatokat, mint például a tájolást, annak speciálisabb szükségleteit. Lendvay igazgatási tevékenységnek a végén már erős bírálatokat kapott a szegedi színházi műhely, hogy elhanyagolja az egészen a mához, máról szóló új magyar drámairodalom ápolását, nem tekint ez a műsorpolitika a szegedi munkás és parasztközönség érdekeire, érdeklődésére. Bár ezekben a bírálatokban volt sematikus vagy éppen naiv színházpolitikai igény, a lényeget tekintve mégis igazuk volt a helyi bírálóknak. A mostani vezetés Giricz Mátyás igazgatóval az élén igazában csak szeptembertől kezdődően érvényesíthette új műsorpolitikai célkitűzéseit a helyi és az országos elvárásoknak, saját koncepciójának megfelelően. Látványos, sok effektussal, eszközzel dolgozó, össz- művészeti színházi produkciókat kívánnak megvalósítani, modern népszínházát, s ennek megfelelő, agitatív, politizáló színházat lehetővé tevő műsort állítottak össze. 126
