Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[21.] George Tábori Pinkville a budai vár királypincéjében - 1972
Szigorúan titkos volt néhány hazánkban élő vietnamit szerepeltetni.” A Pinkville mint agitációs játék, s mint színpadi előadás, csalódást okozott.” A Magyar Hírlap augusztus 31-i számának cikkírója, Lukácsy András szerint a mű kifejezetten a nyugati protestelőadásokra készült, „átmenet a nyilvános demonstráció és a műalkotás között”, melynek sikerében a környezetnek, a hallgatóságnak a politikai-morális közhangulatnak meghatározó szerepe van. Néhány jól kidolgozott jelenet sikeres ugyan, de egészében a rendezésnek nem sikerült az eredeti protest spontán hatását újjáélesztenie. A Népszava szeptember 1-én Rajk András kritikáját közli, melyben üdvözli a Nemzeti Színház elhatározását, hogy bemutatta Pinkville-t. Az előadáson örömmel figyelhető meg az amatőr színjátszás egészséges visszahatása a hivatásos színházművészetre (szavalókórus, stb.). „Teljesen téves a valóságos vietnámi szereplők felkérése.” A Népszabadság szeptember 2-i száma Koltai Tamás kritikáját közli, amely néhány jó részmegfigyelés ellenére (a Pinkville jelképes jellege) már a cikk elején devalválja a darabot a Brecht-modell felállításával. Majd megállapítja, hogy kevés a darabban a gondolati apparátus és a moralizáló alapállás, az előadást pedig egészében problematikusnak ítéli. Szerinte az előadás nem ad arra választ, hogy „miért játsszák el ezt a darabot 1972-ben, Magyarországon.” Koltai is kifogásolja, hogy „miért vannak az előadáson igazi vietnámi fiatalok”, (kiemelés tőle). Végül így összegez: „Mindez nem egyszerűen stilisztikai probléma. A művészi tévedésnél súlyosabb a következménye: a gondolati félrecsúszás.” A Magyar Nemzet is szeptember 2-án közli a bemutatóról szóló kritikáját M.B.B. szignóval (Mátrai-Betegh Béla). Talán ez az írás közelít leginkább elvárásainkhoz. Kiemeli, hogy a Pinkville „alapjában véve nem játék, nem produkció, nem színházi, irodalmi műfajként tekinthető dráma, hanem tüntetés”. Hetilapjaink még nem írtak a bemutatott darabról. Budapest, 1972. szeptember 5. Stanczer Ferenc sk. osztályvezető Jelzet: MNL OL XIX-I-4-kkk-1023-1972. Géppel írt tisztázat, pecsét nélkül, saját kezű aláírással. Rajta kézzel: Tájékoztatásul lássa: Simó Jenő miniszterhelyettes. 119
