Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[16.] A fővárosi színházak 1972/73-as előzetes műsorterve - 1972
Szigorúan titkos Ha ennek alapján azt vizsgáljuk, hogy a színházak műsorából mi az a kép, amely mindennapjainkról megnyílik, akkor megállapítható, hogy szegényesebb, sivárabb, ugyanakkor konfliktusmentesebb is, mint amilyennek a mindennapi ember naponta észleli, hiszem a kortárs magyar dráma alig van jelen az 1972/73-as műsorokban. Ismert dolog, hogy a magyar drámák általában évad közben készülnek el, s úgy lehet, hogy az érintett évad végére a kép jóval megnyugtatóbb lesz. Felfoghatjuk úgy is a kérdést, mint drámaírói problémát. Az ügy érdekében azonban meggyőződésünk szerint helyesebb, ha a színházak munkamódszerét is felülvizsgáljuk ezen a területen és így első áttekintésre is felfedezhető, hogy színházaink ugyanazokkal a szerzőkkel vannak kapcsolatban, akiknek műveit már bemutatták, vagy akikkel már évek óta meg nem valósult megírási szerződésük van. Feltétlenül helyes, ha egy alkotó-műhely körül kialakul a háziszerzők gárdája. Azonban ezzel párhuzamosan elképzelhető, hogy bátrabb kísérletezés új szerzők bevonására, a színházak várakozó magatartása helyett esetenként aktív téma-adó kezdeményezés, több eredménnyel járhatna. 2. ) Az új magyar darabok hiányával kapcsolatos probléma, hogy a műsortervek arányaikban a klasszikus, fél-klasszikus művek irányába tolódtak el mind a magyar, mind a külföldi repertoár vonatkozásában. Felesleges hangsúlyozni, hogy színházaink feladatának tekintjük a klasszikus örökség megismertetését, különösen az ifjúsággal, azonban nem helyes, ha egy oldalúan ez a vonulat dominál. 3. ) A szovjet népi-demokratikus művek alig, vagy jelenleg csak elbírálhatatlan tervként vannak jelen a műsorokban. Ebben a vonatkozásban színházaink felelősségét lényegesen kisebbnek érezzük, ugyanis a tájékoztatás ezen a területen meglehetősen nehézkes. Számos mű, amely után színházaink érdeklődtek, nemhogy fordításban nem található meg, de dokumentációban sincs nyoma. Pl. Zorin: Színházi fantázia. 4. ) Amellett, hogy szükségesnek tartanánk, hogy a színházak nagyobb segítséget kapjanak ebben a vonatkozásban, gyakorlati feladatként áll színházaink előtt a szovjet, népi demokratikus művek repertoárjának bővítése. 5. ) A műsortervek egészét vizsgálva az összkép jelenleg sötéttónusú, hiányzik belőle a valódi humor, mind a klasszikus, mind a kortárs külföldi repertoárban. Ezért a műsorok módosításában, - elsősorban a magyar bemutatók megválogatásánál, - helyes lenne, ha színházaink műsoraikat valódi értéket képviselő vígjátékok bemutatásával oldaná, már csak a közönség ismert igényeinek kielégítése érdekében is. 6. ) A színházak, elsősorban a Fővárosi Operettszínház, nem adott helyet új magyar musicalnek, zenés-játéknak. Ebben a vonatkozásban a műsorterv, jóváhagyás előtt, feltétlenül revízióra szorul. 7. ) Az 1972/73-ban soron lévő évfordulókról, az Irodalmi Színpad, a Thália Színház és Bartók Színház megemlékeznek, helyesnek tartottuk volna, ha két nagy prózai színházunk a Víg- és Madách Színház is csatlakozik az ünnepségekhez. Ebbe az irányba még a műsortervek bővítését javasoljuk, íróknak ilyen témára adott megbízással. 100
