Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„SOHASE VOLT MÉG ILYEN SZÉP GYEREKEM” Babits nyomában a Laodameia bölcsője körül

ticai komolysággal megvallott kínzó szerelmét is, a sugár szó változataival elté- veszthetetlenül utalva az ihlető személyre: „Ó, kedvesem, ki vagy? Előtted messze nyílva / az ég, sugárosan jársz sugaras helyen; / utánad dús pokol, zivatarverte líra, / lantverte zivatar, lírai szerelem”. Mindezek után talán abban sem tévedünk, ha e megnyugvást, örömöt nem lelő szerelmi fellángolás többszörös áttételeként is értelmezzük az 1910 tavaszán megírt Laodameiát, mely a halálon is győzedelmeskedő antik szerelmi vágyódás modem lélektani mélységekbe leásó mítosza, és egyúttal a szerelem múlandóságának műalkotássá sűrűsödő cáfolata is.

Babits nemcsak az általános hatásokra, s aLaodameia születésének időpontjára emlékezik barátjának, Szilasi Vilmosnak, hanem a mű egyik legfontosabb poétikai alkotóelemére, a jelentős mennyiségű vendégszövegre, sőt azok lelőhelyére is felhívja a figyelmet úgy, hogy a szöveg mellett a Szilasi-kötetben feltünteti az egyes strófák vagy sorok költői forrását is, hol a lap szélére, hol a lap aljára írva az inspirációt adó szerző nevét. A140-141. sorok mellé írva: „Swinburne”. A 238-239. sorok alá írva: „Mikor először Velencébe érkeztem hajnalban”. A 312. sor mellé írva: „Horatius”. A 315. sor mellé írva: „Swinburne”. A 406^107. sor mellé írva: „Aischylos”. Az 517-520. sorok mellé írva: „Danaidák. Vasárnap”. Az 526-527. sorok mellé írva: „Homéros”. Az 548-549. sorok alá írva: „Horatius: Miserarum est... (Le is fordítottam)”. Az 557-563. sorok mellé írva: „Catullus, a vers már III. gimnázista koromban nagyon tetszett”. Az 582-583. sorok mellé írva: „Sappho. Kölcsey és Fábchich fordítása”. A 654-655. sorok mellé írva: „Vergii VI.”

Szilasi jó partner volt a források összeszedésében, hiszen barátságuk kezdetén, a Laodameia megjelenése után, abban a gratuláló levélben, amelyet Babitsnak küldött, felsorolt több, általa észrevett, közvetlen klasszikus hatást: „A tragédia végének erős zeneisége emlékeztet az Eudaimones végére, mely egészen opera- szerű nagy kantáiéival”; „»Szép a hajó, ha selyem habok égszínü kék fodrába fölöltözött s habra száll, mint táncra az ifjú leány« - írja ebben a finom Sophoklesre emlékeztető kardalban”; „És a zene a strófa ismétléssel, amihez így mint Ön csak Aischylos értett: a Jön az alkony csupa gyászban, lila árnyat vet az oszlop kardalban, ahol a második strófa bájos békés melódiája hangzik vissza enyhe este hangulatot teremtve, amit csak fokoz a Horatiusian bizarr első kardal, és a Sapphóra hajló második”.16 Vagyis Szilasi értő szeme rögtön felfedezte, hogy a Laodameia egyik szervező elve a hagyományra való utalás, amely a tematikus, szerkezeti, ritmusbeli rájátszások rendszerén túl a saját szövegbe beépített idézetek alkalmazását is jelenti. így nyilván ő maga is bíztathatta Babitsot, amikor saját tulajdonát képező verseskötetét jegyzetelték, hogy nevezze meg azokat a szerzőket és műveket, amelyeknek közvetlen hatása érezhető a szövegen.

Ugyanígy Kallós Ede, a klasszikus filológus a Laodameiáról írt tanulmányában a görög világ pontossága mellett az átvett idézetekre, sőt az anakronizmusok16 Szilasi Vilmos levele Babitsnak, Budapest, 1910. szept. 4. BML 1909-1911. 73.

83