Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

MIÉRT SZIMBÓLUMOK? Egy címadás értelmezési lehetőségei

szabb életük lesz ezeknek az újabb áramlatoknak?”26 Hatvány Lajos és Lengyel Menyhért mellett Babits a kevesek egyike, aki a megkérdezettek közül az új magyar költészet mellett teszi le a voksát, megjelenését „fejlődésnek” nevezi, mely a „holtpontról szerencsésen továbbsegítette” a magyar irodalomtörténetet.27 A nyilvánvalóan tendenciózus kérdéseket döntő részben a konzervatív oldal képviselőihez intézték, akik az előre megjósolható, elítélő, indulatokkal teli válaszokat adták, vagyis az újabb magyar irodalom nem hozott „magasabb fejlődési fokot”, sőt hanyatlást okozott; éppen az erkölcsi tartalom hiányában súlyos jelenség ez, mely vagy magától el fog tűnni a színről, vagy harcolni kell ellene. A körkérdésre adott válaszokban felbukkannak vádként azok a motívumok, melyeket Babits, éppen e frontális támadásnak köszönhetően is, versében majd pozitív üzenetként vállal fel.

Harsányi Kálmán a nyugat művészetének, a franciák költészetének utánzását veti az új irodalom képviselőinek szemére: „Magát a szert Berlinben kotyvasztják, kiselejtezett régi francia recipék után, olcsóbban, hígabban, reklámjaikban több csodás következést ígérve, mint annak idején a franciák.” Majd hozzáteszi, hogy a „nyugatosok és holnaposok legújabbnak mondott irodalmában túlontúl sok a saját maguk által is ’bizarmak’ hirdetett homályosság”, végül gondolatmenetét vészjóslóan zárja: ez a homályosság a „khaosz útvesztőjébe viszi a közönséget”.28 Vagyis érvelésében az új francia költészetnek, a szimbolisták művészetének szinonimájává válik a homályosság, az érthetetlenség, és mindez a társadalomra nézve komoly veszélyt is jelent. A válaszok másik fontos vádja a beteges életszemlélet eluralkodása. Kálnoki Bedő Béla fogalmazza meg legjellemzőbben a fenyegetőnek tartott jelenséget: „bontsunk zászlót bátran és küzdjünk, ki-ki a saját módjára, azzal a betegséggel, amely rákfekély gyanánt ette magát a magyar irodalom eddig egészséges testébe”.29 A zászló és a betegség motívuma a Sárga lobogó című versben ellenkező tartalommal fog visszatérni.

E körkérdéssel párhuzamosan, 1910 elején jelenik meg Horváth János Ady s a legújabb magyar líra című könyve, mely Ady költészetének úgy adja konzervatív bírálatát, hogy egyben első, színvonalas, bár sok tekintetben súlyosan elítélő elemzését nyújtja. Valóban igyekszik, ahogy megfogalmazza, a Jelenkori irodalmi forrongásokkal szemben egy megfigyelő tanulmány álláspontjára helyez26 A legújabb magyar irodalomról. Melléklet a Budapesti Napló húsvéti számához, Budapesti Napló, 1910. március 27. I-VI. o. A három kérdésre a következők válaszoltak: Ábrányi Kornél, Baksay Sándor, Bársony István, Beczik Árpád, Dalmady Győző, Feleki Sándor, Harsányi Kálmán, Havas István, Hatvány Lajos, Kálnoki Bedő Béla, Kiss József, Kozma Andor, Lampért Géza, Lengyel Menyhért, Lenkei Henrik, Molnár Ferenc, Nil, Pékár Gyula, Porzsolt Kálmán, Rákosi Jenő, Szabolcska Mihály és Váradi Antal.

27 Babits válaszát Téglás János külön is közölte in: Itt a halk 11-12.

28 Harsányi Kálmán válasza, Budapesti Napló, 1910. március 27. II.

29 Kálnoki Bedő Béla válasza, Budapesti Napló, 1910. március 27. III.

73