Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
MIÉRT SZIMBÓLUMOK? Egy címadás értelmezési lehetőségei
Érdekes módon költészetének szimbolista vonását elemző tanulmányok ezt a verset eddig nem vizsgálták, a címadás kérdését fel sem vetették, pedig a Ba- bits-szakirodalom egyik vitatott pontja, hogy Babits költészete szimbolistának tekinthető-e vagy sem.2 3 Ha a mára megszokottá vált címeket szövegszerűen vizsgáljuk, azonnal számtalan problémával találjuk szemben magunkat. Először is nem szokás egy szimbólumokkal teli versben magát e poétikai ábrázolás módját megadni úgy címül, mintha az adott költemény versformájáról vagy egy műfaj megjelölésről lenne szó, mint például a szonett, az óda vagy a dal esetében oly gyakori. Látszatra a cím, amelyet Babits a második nyolcsoros versének ad, Szimbólum a holdvilágról, párhuzamba állítható az ekkortájt született Oda a szépségről vers címének nyelvtani szerkezetével. Az egyszerűnek tűnő párhuzam újabb kérdéseket vet fel. Ugyanis a határozós nyelvtani szerkezet magának a szimbólum szó jelentésének használatával van ellentmondásban. A szimbólum mára elfogadottá váló, lényegi jellemzője, Paul de Man megfogalmazásában, hogy nem egyszerűen szól valamink/, nem párhuzamosan vagy analógiásán utal egy másik jelentésre, melyet nem maga alkot meg, hanem a szimbólum éppen az érzékek előtt megjelenő kép és a kép által sugallt érzékfeletti totalitás bensőséges egységén alapul.4 Gadamer az Igazság és módszer című müvében éppen ennek a jellegzetességnek tulajdonítja, hogy az elmúlt kétszáz év irodalomtörténete a szimbólum felértékelését hozta az allegóriával szemben: „A szimbólum fogalma azért válhatott egyetemes esztétikai fogalommá, mert feltételezi a szimbólum és a szimbolizált belső egységét. A szimbólum az érzéki jelenség és az érzékfeletti jelentés egybeesése, s ez az egybeesés, hasonlóan a görög szümbolon eredeti értelméhez [...], nem utólagos hozzárendelés, mint a jelölés, hanem az összetartozó egyesítése.”5 A Szimbólum a holdvilágról cím más szempontból is önellentmondás, hiszen ha egyáltalán szétválasztanánk a jelölőnek és jelöltnek a szimbólum esetében poétikaiig szorosan összetartozó két részét, vagyis hogy mi, mit szimbolizál, akkor ráadásul a holdvilág lenne az érzéki sokszínűségben látható jelölő, s a mögötte meghúzódó, sejtelmesen kibomló költői életérzés lenne a jelölt. Vagyis a szimbólum többszörösen sem „szólhat” a holdvilágról, egyrészt mert nem „szólhat” a pusztán érzéki képről, a jelölőről, hanem az annál sokkal mélyebben meghúzódó jelöltről; másrészt nem „szól” semmiről, hiszen ennél lényégénél fogva összetettebb, egységesebb és homályosabb. Itt a kép nem csak eszköz, amelyen „át 2 Vö: Komlós Aladár: A szimbolizmus és a magyar líra. Bp. 1965. 98.; Karátson 1969. 232-267.; Rába 1969. 117.; Rába György hozzászólása, In: Vita a Nyugatról 38-40.; Rába 1981. 235.; részletes kifejtése 235-247, 990. 3 Babits Mihály: Oda a szépségről. Vasárnapi Újság, 1910. márc. 13. 11. sz. 218. 4 Vö. Paul de Man: A temporalitás retorikája. In: Az irodalom elméletei. I. Sorozatszerkesztő: Thomka Beáta. Pécs, 1996. 5 Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Gondolat, Bp., 1984. 73. 66
