Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
HEGESO SÍRJÁTÓL BEARDSLEY ÖNARCKÉPÉIG Képzőművészeti ihletések a fiatal Babits költészetében
A Beardsley-kép utáni nyomozás tehát nem csak filológiai szempontból érdekes, hanem éppen azért, mert így még nyilvánvalóbb, hogy Babits mennyire tudatosan hagyja homályban a vers képzőművészeti összefüggéseit, hogy miközben úgy írja le hűen vizuális élményét, hogy az ihletet adó Beardsley-kép és a felhasznált Csipkerózsa-téma narratívája teljesen különböző, egyúttal az apollóni és a dinüszoszi szemlélet szerint való alkotás kettős lehetőségét is próbálgatja. Ez a vers is önmagának szóló kísérlet, célja a költői lehetőségek határának próbálgatása, a műhely eszközeinek fejlesztése, hogy a nyelv adta lehetőségekkel, metaforákkal, szinesztéziával, hogyan tudja visszaadni egy képzőművészeti alkotás élményét úgy, hogy közben egy irodalmilag közismert toposzra, a Csipkerózsa témára játszik rá. A Hegeso sírjától az Athéné szobron át Beardsley-ig vezető út nemcsak azért érdekes, mert évezredeket ível át, s mutatja, hogy Babits egyaránt nyitott volt a klasszikus és a modem müvek befogadására és termékeny felhasználására, hanem ráirányítja a figyelmet arra is, hogy a fiatalkori versek ihletéi között az irodalmi müvekkel párhuzamosan a képzőművészeti alkotások is meghatározó szerepet játszanak, hogy nemcsak intertextuális játékosság jellemzi műveit, hanem az ekphrasis különböző módjait próbálgató intermedialitás is. Nemcsak azoknál a verseknél találjuk a képek felé való nyitottságot, melyeket a leírás publikus szándéka hat át, mint a Pictor Ignotus című vers estében, ahol egy-egy jelző, metafora vagy ige művészettörténeti tájékozottságot is mutat (pl. Crivelli valóban igen gyakran használt arany színt festményein, anyagszerüségre, az aranyos díszek aprólékos ábrázolására törekedett „arannyal hímez primitív”), hanem több más versében is, például a Szent Mihály című versben is, mely az önmaga legsötétebb erőivel harcot vívó költő vallomása. Lidérces álmában szörnyű hüllő jelenik meg: „Ez a rémek pápája, tiarával, / minőt pápák viselnek és szemekkel, / minőt békák viselnek, s pikkelyekkel / s sárga mirigyek mérges ótvará- val. / Rút szemörcsén ragadva nyúl a méreg, / melyre csak rágondolni álmot-orzó, / groteszk, mint a Böcklin-mintázta torzó, fején nőtt tiarával büszke féreg.” Böck- lin neve egy konkrét művet idéz meg, méghozzá minden bizonnyal az Angelika, az őrködő sárkánnyal (1873) című festményt, mely a sárkánnyal való lovagi küzdelem témájának egyik látványos feldolgozása. A kép Ariosto Őrjöngő Lóránt című művén alapszik, s azt a jelenetet ábrázolja, mikor Ruggiero lovag, lándzsával kezében lovon közeledik, hogy a szörny által őrzött, meztelen, szaracén leányt, Angelikát kiszabadítsa fogságából.28 A fához kötözött leányt egy részletező alapossággal megfestett, óriás testű, pikkelyes, hüllőszerű, undorító sárkány őrzi, melynek gerincén tövisszerű nyúlványok futnak végig. A nyakszirten lévő első három-négy legnagyobb tövist úszóhártya köti össze, s így mintegy félelmetes korona díszíti a hüllő fejét, melyet a költő tiaraként jellemez: „fején nőtt tiarával büszke féreg”. A „groteszk” jelző, mely a vers első megjelenésének alcímével is 28 X. ének 92-115. strófák 52
