Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

BENSŐSÉGES TÁJKÉPEK, FELHŐVEL Ismeretlen versek a fiatal Babits műhelyéből

bölcs pózban egy athéni szónok, obolust rágó Harpagónok, s Lais tükörrel, inger-álom s tömör Alcides kékes áron, s hol farra görbül lent a csónok némán evezve hajtja Cháron.

A Cumulus annyiban különbözik az előző kettőtől, hogy a hasonlítandó jelenséget megnevezi a szövegben: „Uj felleg jő”, valamint a vers elején felsorolt tárgyi eszközökkel, az ecsettel, az irónndX és a pingál ige használatával Babits egyértelműen utal a festészet, a vizuális megjelenítés művészetének közegére. Ennek tudatos ellenpontozása a mitológia világából, vagyis a fogalmi világból vett megszemélyesítő hasonlatoknak, nemcsak bőséges, hanem részletező felsorolása. Horváth János a vers kapcsán a „képzelőtehetség tudós játéká”-ról beszél, s „kis miniatűr remek”-nek44 nevezi, Rába György ennél fontosabb fejlödésrajzi szerepet lát benne, szerinte a Cumulus „antropomorf felhőjátéka ugyanúgy a semmit érő sorsok kicsinyes, mert halálba torkolló színielőadása, mint a Régi szállodáé”, épp ezért a Cumulus műegésze „a Régi szálloda műegészének ironikus önidézete, egyszersmind a költő utalása életműve összefüggő rendszerére”45 A Cumulusnak valóban fontos fejlődésrajzi szerepe van, azonban a két előző vers társaságában az értelmezés más dimenziói is megnyílnak. Ha ugyanis a mitológiai hasonlatoknak nemcsak a tartalmára, nemcsak az antik figurák által sugallt sorsokra, hanem az általuk kirajzolódó formai elemekre is figyelünk, akkor világossá válik, hogy az adott felhő-alakzat pontos visszaadása a vers egyik központi szervező eleme. A csónak alul egyenes vonala, az elől ülő víg Triton kürtiének minden bizonnyal lágy hajlata (hiszen a Tritonok általában felfelé ívelő kürtöt fújnak), a mellette levő csigabatár gömbölyded alakja a túlsó végen, a hátul „farra” görbülő csónak befelé hajló íve, s a középen nyüzsgő figurák változatos körvonalai pontosan a Cumulus felhő alul egyenes, oldalt kidudorodó, felül gömbölyű formáját adják. A lexikon szerint a „teteje gömb alakú, alapja vízszintes és körvonalai élesen határolják”. Ráadásul a versbeli napszak, az alkonyhatár is pontos, a tudományos meghatározásnak megfelelő: „A délutáni órákban fejlődik a felszálló légáramlatban és rendszerint folyton növekedik, mire este felé megint eltűnik.”46 Vagyis ebben az esetben egy költői játék inspiráló hatásának vagyunk tanúi, ahol egy természeti jelenség visszaadásának pontossága érdekében a költői képzelet és klasszikus tudásanyag olyan széles területe kerül mozgósításra, hogy a mű öntörvényűvé válik. A hasonlat hasonlító része külön szimbolikát kiépítő világgá telje44 Horváth 1967. 5.

45 Rába 1981. 144-145.

46 A Pallas Nagy lexikona. Bp. 1894. VI. 27.

37