Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

BENSŐSÉGES TÁJKÉPEK, FELHŐVEL Ismeretlen versek a fiatal Babits műhelyéből

A felhő formájának leírása - egy lírai műalkotásban - tudományos kategória segítségével: a gondolat önmagában is játékos paradoxon. Ha van valami, ami a fantázia szárnyalásának, az értelmezés sokszínűségének, a költői érzékenységnek hagyományos szimbóluma, akkor az a bizonytalan körvonalú, átalakuló felhők formájának megfigyelése és változatos megragadása. Elég a klasszikus példát, Hamlet párbeszédét idézni Polonius-szal a teve, menyét, cethal formájú felhőkről. A jelenet a darabban éppen a felhők eredendően képlékeny formája miatt az értelmezés szabadságának, a véleményalkotás önállóságának, a befolyásolhatóság fokának próbatétele lesz. Arany több művében a felhők elmerült szemlélése és fantázián nyugvó értelmezése az átlagostól eltérő érzékenységnek, a rejtőző költői tehetségnek egyik legfontosabb ismérve. A falu bolondja címszereplőjének, Kósza Bandinak fantáziadús képzeletét épp a felhőnézés mozzanata jellemzi érzékletesen:36 „Óra-hosszan nézte a felhőket, / Toldva-foldva képzeletben őket: / Majd bikának, majd toronynak látván, / Majd betyárnak szilaj lova hátán. / Majd nagy fának képzele egy foltot / Ez alakult, amaz elmosódott, / És mikor így elmosák a szellők, / Megsohajtá az elosztó felhőt.” Bolond Istók is a természeti látvány szépsége iránti fogékonysággal, hasonló elmerültséggel hever kint a határban, s elbűvölve szegezi az égre tekintetét: „elbocsátá lelkét ringatódzni / Szellő fuvalmán, bólintó galyon, / Felhők futásával versenyt hajózni, / Hanyatt terülve egy partoldalon, - / Engedte önmagából kilopódzni: / Hang, szín, sugár lett, tér és mozgatóm, / O a természet, a nagy és örök - / Mi ott henyél, csak hitvány földi rög.” Babits mindkét művet nyilván jól ismerte, a Bolond Is tó kot kifejezetten nagyra értékelte, főszereplőjét pedig Arany „egészen szubjektív alakjá”-nak tartotta: „sok van benne önmagából, emlékeiből, mint maga megvallá” - írja róla egyetemi dolgozatában.37 Saját müveiben - talán Shelley-től, de főleg Aranytól ihletve - többször is visszatér az ég és a felhők furkészésének motívuma, mint a magára maradó lélek töprengésének, a fantázia birodalmába menekülő elmélyülésnek a jelképe. A Halálfiaíban az önéletrajzi ihletésű főhős, Sátordy Imrus Kósza Bandihoz hasonlóan „órákhosszat” a felhőket nézegeti. Öngyilkossági kísérlete után Gádoros-Szekszárdon lassan lábadozva így tér vissza az élet elfogadásához, szeretetéhez: „A napsugárt is élvezte, órákhosszat elfeledkezve a kezében tartott könyvről, nézve a felhőket, a himbáló fákat, a szitakötőt...”38 Az Angyal című novella főszereplője, az emberi formát öltött és a keserves, halandó életet választó Azáziel angyal az elvesztett transzcendencia utáni sóvárgásának jeleként, a visszaváltozás egyetlen lehetőségeként szintén az eget fürkészi: „Nézte az eget. Ó ha még egyszer folszállhatna mint hajdan, túl a felhőkön, a tiszta és végtelen

36 Dávidházi Péter: Teve, menyét, cethal. Ellenállásunk (felhő)próbái Shakespeare-től Aranyig. In; Per passivam resintetiam. Változatok hatalom és írás példájára. Argumentum, Bp. 1998. 65-81.

37 Arany mint arisztokrata. In: BMETI. 791.

38 Halálfiai I. 620.

32