Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„MINDENKI TÚLBESZÉL FELADATÁN” A Babits Emlékkönyvről
tani. Az egyik, aki Babits Mihály megértéséhez keres kalauzt. A másik? Az, aki valamely vigasztaló dokumentumot keres ez esztendők magyar életéből.”41 Babits életművének fogadtatása nemcsak ekkor, hanem a háború utáni évtizedekben is viszontagságos volt. Az Emlékkönyv sem örvendett osztatlan elismerésnek. Utaljunk csak a Babits-monográfiát író Kardos Pál tartózkodó véleményére, aki elismerve a kötet „kimondatlan, de szívós” antifasiszta jellegét, túlzottan hódolónak, felmagasztalónak érezte az írások hangnemét.42 Jellemző Illyés öniró- nikus emlékezése is Babits halálának huszadik évfordulóján, melyben egy „ifjú publicista” álláspontját idézi: „Nem is nagyon lepődtem meg, hogy a fiatal kritikus Babits-ellenes véleményének - inkább hangulatának - első okai közt épp a Babits-emlékkönyvet említette meg, merőben más szempontokat véve alapul, mint a hajdani elutasítók.”43Az Emlékkönyv újraértékelésének igényét Téglás János minikönyv-sorozatában megjelenő szemelvényes válogatás kezdeményezte, mely a Babits-centenárium alkalmából látott napvilágot. Az ekkortájt elkerülhetetlen szerkesztői engedményeket, kihagyásokat Téglás is kénytelen volt megtenni. A szövegek közül szokásos módon kimaradtak a politikailag kényesebbek, sőt az egyik legszebb írás, Máraié is hiányzik, saját letiltása miatt. Általában azonban értetlenség övezte az Emlékkönyvet, mert a kötet enciklopédikusságot sejtető tartalomjegyzékéhez képest a tanulmányokat nem érezték elég tudományosnak, átfogónak és objektívnek. Ám ha a Babits Emlékkönyvet nem egyszerűen a tartalomjegyzék által felkínált módon forgatjuk, ha nemcsak azt keressük benne, ami a Babits-müvekről szól, hanem azt is, ami tá/beszél rajtuk, akkor közelebb kerülünk a kötet egészének jelentéséhez. A kötet nemcsak formailag folytatja, a Nyugat emlék- és ünnepi számainak tradícióját, hanem felerősíti azok szimbolikus tartalmát is: egy veszélybe került hagyomány előtt tiszteleg. Hiszen a Nyugat tematikus számainak mindig is irodalomtörténeti üzenete volt a legfontosabb. Akár saját fennállásának évfordulóit, akár a hasábjain fiatalból klasszikussá növő írókat ünnepelte vagy búcsúztatta, a cél a kiemelkedően fontos nyugatos szerzők maradandó értékként való legitimálása volt. 1941 őszén, Babits Mihályt temetve az ünnepi és emlékszámok szerkezetét továbbfejlesztették, az írásokat fejezetekre osztották, a címeket egyneműsítették. Az eddigi emlék- és ünnepi számok egy tematikus tanulmánykötet mintáját követték, most a legutolsó búcsúzás egy írói nagymonográfia szerkezetére játszik rá. A kötet megemelt funkciója nemcsak Babitsot tiszteli meg, hanem az általa szerkesztett, és a hatóságok által éppen megszüntetett, harminchárom éves múlttal rendelkező Nyugatot is klasszikusként búcsúztatja. (1996) 41 Szabó Zoltán: Irodalmi gyászpompa. Magyar Nemzet 1941. 245. sz. 9. 42 Kardos 1972. 526. 43 Illyés Gyula 1961. 1. 257
