Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„MINDENKI TÚLBESZÉL FELADATÁN” A Babits Emlékkönyvről
széírói munkásságát vizsgálva veti papírra: „Majd eljön az idő, midőn szakszerű tanulmányok fogják felmérni, mit köszönhet esszéinek irodalmi múltunk új értelmezése. De most erről én nem tudok beszélni.”24 Szerb Antal is világosan látja e dilemmát: „Az angol költészethez való viszonyát egyszer részletesen ki kellene dolgoznia valakinek.” „Most sürget az idő és belülről sincs érkezésünk. Emlékkönyv számára írom ezeket a sorokat és úgy érzem, fontosabb, hogy az emléket megragadjam. A tudomány ráér, az emlék elillan.”25 Gyergyai Albert pedig a francia irodalomhoz való viszonyát elemezve fogalmazza meg: „addig is, míg valaki részletesebben szólhat erről, talán nem lesz fölösleges legalább megvillantani e nagy témát”26 Sőtér Babits formaművészetével kapcsolatban írja: „Nem is igen lehet egyetlen tanulmány keretében mindezeket a kérdéseket teljesen feltárni, s így most legfeljebb vázlatosan szólhatunk olyan problémákról, melyekkel majdan a tudományos kutatásnak kell lelkiismeretesen foglalkoznia.”27 Az Emlékkönyvnek van egy rejtett, érzelmi háttere is. A Baumgarten Alapítvány létrejötte óta Babitsot dicsérni a haszonleséssel volt határos. Hivatalos keretek között szabályozott bírói és adományozó szerepe, amely menthetetlenül átértelmezte poeta doctusi tudása, költői nagysága alapján természetesen kiérdemelt és korábbról megszerzett jogát a művészi ügyekben való ítélkezésre, az ő értékelését is befolyásolta, a hozzá és életművéhez való viszonyt átláthatat- lanul szövevényessé, indulatoktól fűtötté tette. Halála után, amikor a közvetlen visszajelzés, a jutalmazás lehetősége megszűnt, mintha a kötet írói, a barátok, tanítványok, erkölcsi megkönnyebbüléssel hajtanák tisztelgésre fejüket. A könyv egyik legkevesebbet emlegetett, de szociológiai, lélektani szempontból jellemző írása, a szerzőként nem túl jelentős Dallos Sándoré. Fiktív levelet küld Babits „túlvilági címére”, melyben töredelmesen megvallja, hogy sokáig „az ellenfelei és tagadói közé” tartozott. Gyerekfejjel, a 10-es évek közepén, Ady hívővé vált, s a kor felfokozott hangulatából következően hevesen Babits ellen fordult.28 Dallos felnőttkori, reális Babits-értkelésének történetéből a mi szempontunkból az a tény fontos csak, hogy szinte ismeretlenül, személyes viszony nélkül megkapott 1938-as Baumgarten-díja amennyire kötelezte őt, „legalább ugyanannyi gátlást is” jelentett számára, hogy felvegye vele a személyes kapcsolatot, hogy bocsánatot kérjen tőle gyerekkori indulatai miatt. Csak Babits halála után, a hivatalosan elvárható hála erkölcsi gátja alól felszabadulva tud őszintén szólni hozzá. Illyés Gyula a másik, aki bevallja ezt a paradox érzelmi helyzetet. „Most bontakozik 24 Tolnai Gábor: A hagyományőrző. In: B.-Emlékkönyv 100. 25 Szerb Antal: Babits és az angol költészet. In: B.-Emlékkönyv 44. 26 Gyergyai Albert: Babits és a franciák. In: B.-Emlékkönyv 46. 27 Sőtér István: A forma mestere. In: B.-Emlékkönyv 56. 28 Dallos Sándor: Levél Babits Mihálynak. In: B.-Emlékkönyv 170. 254
