Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

BÁRSONYSZÉK VAGY TÜZES TRÓN Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként

és bizalmatlanságot szült, hiszen, ami az előnye volt, egyúttal az lett a hátránya is. Egyrészt a segélyezettek szempontjából sérelmes lehetett a nyilvánosság hiánya, hiszen a helyzet erkölcsi dicsőséget nem hozhatott, csak anyagi hasz­not jelenthetett, másrészt nemcsak a minisztérium nem ellenőrizhette a listát, ha­nem a nyilvánosság sem, nem lehetett nyomon követni azt, hogy kik és mekkora segélyben részesültek az évek folyamán, s ez találgatásokra, gyanúsítgatásokra adott okot. Féja Géza írta a leghatározottabb támadást e kérdéskörben. A segélyt dugsegélynek nevezve felháborodottan szóvá tette, hogy a befolyó jövedelemből a díjak kiosztása után Jelentékeny rész marad, melyet a nyilvánosság kizárásá­val dugsegélyek alakjában osztanak ki. Vajon kik kapják ezeket?[...] Vizsgálatot várunk a dugsegélyek hovafordításáról s azután majd az illetékesek és a magyar közvélemény ítélni fognak.”32 Sajnos az utókor sem alkothat a segélyezettek név­soráról objektív képet, mivel a kuratórium iratai elégtek, s bár részleges adatok re­konstruálhatók egy-két fennmaradt iratból, de a valóságos arányok semmiképp sem. Mielőtt Babits személyes szerepkörének elemzésére térnénk, az alapítványi döntési mechanizmusnak még egy jellegzetes sajátosságát kell nagyító alá ven­nünk, mely táboron belül is ellentéteket szült és vitákat kavart. Az „alapító által kijelölt két kurátor” mellett egy nyolctagú „tanácsadó testület” is létrejött. Basch Lóránt visszaemlékezésének kéziratos részében megírja, hogy a két kurátor „kez­dettől fogva” tisztában volt azzal, hogy egy tanácsadó testületre van szükség. Egyrészt azért tartották fontosnak, mert „gondoskodni kellett a kurátorok között felmerülhető nézeteltérések eldöntéséről”. Hiszen gondoljunk bele: Babits és Basch Lóránt úgy vágtak bele az alapítvány létrehozásába, hogy addig életükben még nem találkoztak egymással. Szükségük volt konfliktus esetére egy olyan testületre, mely még a kormányzati beavatkozás előtt döntést hozhat vitás ügyekben. Érde­kes módon azonban a két kurátor között, együttes működésük tizenöt éve alatt, látványos összeütközésre nem került sor. Babits elfogadta társának jogi kompe­tenciáját, Basch pedig feltétlen elismeréssel hajolt meg a költő esztétikai ízlése előtt. Itt jegyezzük meg, hogy Basch ügyintézései mégis gyakran okoztak gondot, mint például Kassák megvétózott díjának esetében, amikor a szociáldemokraták parlamenti interpellációját kivédendő a taktikázáshoz már a politikai manipulá­ció kérdéses eszközeit is igénybe vette.33 Mindenesetre a két kurátor a lehetséges viták megoldása érdekében is döntött úgy, hogy a tagokat ők jelöljék, mégpedig az alapító oklevélben meghatározott paritásos módon: „mindegyikük négy-négy, összesen nyolc tagot nevez e testületbe”.34 Másrészt Basch emlékezése szerint azért is akarták létrehozni e testületet, mert ez „könnyebbé tette a döntést és a fe­lelősség elviselését. [...] Az alapítvány tekintélyét és súlyát is emelni látszott, ha 32 Féja Géza: Világosságot a Baumgarten-alap ügyében! Szabadság, 1934. jan. 21. 3. sz. 3. 33 L. erről részletesen Kassák levelét Babitshoz (Budapest, 1936. jan. 31.) Sipos 1999/b. 123-125. 34 Baumgarten Ferencz Irodalmi Alapítvány Alapító Oklevele. Bp, 1928. 12. 232

Next

/
Oldalképek
Tartalom